Érzelmi rokonság

Frans de Wall: Mama utolsó ölelése | Falusi Dóra ajánlója

A holland származású amerikai főemlőskutató, etológus, pszichológia professzort a Time magazin 2007-ben a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta. Immár magyarul is megjelent könyvének alcíme lényegre törő, ugyanakkor Frans de Wall írói szándékát is előre vetíti: azt kutatja, hogy mire tanítanak bennünket az állatoknál tapasztalható érzelmek.

A szerző nem finomkodik, sok kimondottan kényes kérdést is érint. Például (Arisztotelész után szabadon, aki fajunkat zoon politikonnak, azaz „politikus állatnak” nevezte) összeveti korunk néhány politikai szereplőjének magatartását a főemlősöknél tapasztalható viselkedéssel – meglepő eredményekkel. Így arra is választ kapunk, hogy vajon igaz-e az a többek között Churchill által is osztott vélemény, miszerint „az emberi faj története a háború története”? (Szpojlerezek: nem, de érdemes elolvasni az indoklást.)

Frans de Waal könyvének címe egy megható történetet idéz fel. Mama a világ egyik legidősebb állatkerti csimpánza volt, akinek a fogság ellenére is hosszú, domináns és teljes élet adatott meg. 2016-ban, élete utolsó pár hetében már elvonult a többiektől, élelmet is alig vett magához. Ekkor Jan van Hooff biológusprofesszor, aki ugyan negyven évig szoros kapcsolatban állt vele, de az utolsó néhány évben már nem találkoztak, egy hónappal Mama 59., valamint két hónappal Hooff 80. születésnapja előtt meglátogatta az állatot. Mama ekkor már haldoklott, azonban ez a látogatás olyan érzelmi reakciókat váltott ki belőle, amely azóta mind a tudományos, mind a civil világ érdeklődésére is számot tart. Ikonikus jelenet zajlódott le kettőjük között, amely alapvetően járult hozzá annak a tévhitnek a megdöntéséhez, miszerint az állatoknak nincsenek érzelmeik.

Mert bár minden etikus állattartó számára evidens, hogy az állatok érző lények, sok tudós (és sajnos állattartó is) kétségbe vonja ezt.

Nem így a szerző, aki következetesen érvel amellett, hogy nagyon is sok hasonlóság található az ember és az állat érzelmi élete között. A közgondolkodás, ha lassan is, de biztosan változik e tekintetben, nem véletlenül keresi egyre több fogyasztó az olyan cruelty free (állatkísérlet-mentes) termékeket, amelyeket nem teszteltek állatokon. Frans de Waal nem csupán tudományos alapossággal vezeti elő az érveit, de igen olvasmányosan és elgondolkodtatóan elemez pontról pontra, érzelemről érzelemre.

Részletesen, példákkal szemléltetve mutatja be, hogy a büszkeség, szégyen, bűntudat, bosszú, hála, megbocsátás, remény és az undor minden fajnál egyformán megtalálhatók. A szerző tézise alapján az érzelmek (ellentétben az ún. alap vagy elsődleges érzelmek teóriájával) mind az embernél, mind az állatnál olyanok, mint a szervek, azaz nélkülözhetetlenek.

A Mama utolsó ölelése tele van a valóságból merített érdekfeszítő és megdöbbentő példákkal. Például hogy egy patkánynak fontosabb a csapdába esett másik patkány szenvedésének enyhítése, mint egy finom falat. Ezt a bizonyítottan empátiaalapú segítségnyújtást „érzelmi fertőzésnek” hívják, mivel kimutatható, hogy a patkányok kifejezetten rosszul érzik magukat, ha egy társukat szenvedni látják. Ez az érzés készteti őket cselekvésre. Azonban ha fájdalomcsökkentőt vagy nyugtatót adnak nekik, akkor az érzelmi eltompulás jeleit mutatják, és a sorrend megváltozik: fontosabb lesz a kedvenc elemózsiájuk megszerzése, mint a társuk kiszabadítása.

Fontos tudni, hogy az empátia sem véletlenül fejlődött ki az evolúció során. Ez ugyanis a kölcsönös túlélés záloga, és az együttműködő társadalom kialakulásához járul hozzá. Azonban számos esetben nincs motiváció az empátiára, hanem pszichológiai értelemben is puszta önzetlenségről van szó. (Ez egyébként az embereknél is jóval gyakoribb, mint gondolnánk, ahogy arra Rutger Bregman Emberiség című könyvében rámutat. Bővebben itt olvashat róla.) Ugyanakkor két állat között is megfigyelhető. Még akkor is, ha a 20. század során a közgazdaságtan és a behaviorizmus elméletében központi szerep jut az „önző gén” fogalmának. A szerző határozottan ellenzi ezt az elméletet.

Ahogy írja: ha az emberek racionális haszonmaximalizálók lennének, soha nem utasítanának vissza például semmilyen szexuális ajánlatot.

Részletesen elemzi többek között az igazságérzetet is, amely szorosan összefügg az együttműködéssel. Az emberek esetében, közösségi szinten nagyobb egyetértés figyelhető meg például az Indonéziához tartozó Lamalera bálnavadászai között, akik a betevőjüket közösen, egymást segítve ejtik el, mint a nyugati társadalmakban, ahol inkább az a jellemző, hogy mindenki a saját munkáját végzi. Rámutat arra is, hogy miért olyan fontos ez: „Nem azért vagyunk igazságosak, mert annyira szeretjük egymást, vagy mert annyira kedvesek vagyunk, hanem mert szükségünk van az együttműködés fenntartására.” És az sem elhanyagolható szempont, hogy az egyenlőtlenebb emberi társadalom tagjai bizonyítottan rövidebb ideig élnek.

Megtudhatjuk, hogy van-e jövőorientáltsága egy állatnak, és azt is, hogyan reagált Konrad Lorenz és a kutyája, amikor utóbbi véletlenül ugyan, de megharapta a gazdáját. Emellett a szerző értekezik a szabad akaratról és az önuralomról is, mivel mindkét érzelem kiemelten fontos helyet foglal el a vadon élő állatok érzelmi életében (is). Valamint rámutat arra, hogy milyen összefüggés és érzelmi hasonlóság tapasztalható az árva kisgyerekek és azon borjak között, amelyeket – jellemzően a tejiparban – elválasztanak az anyjuktól.

De Wall könyve érzelmileg megrendítő, fontos könyv. Mert bár sok szempontból meg lehet különböztetni az emberi fajt a bolygónk összes többi fajától, de az érzelmek összekötnek és bizonyos szempontból egyenlővé is tesznek minket. Az viszont, hogy ezt hogyan kezeljük és mit tanulunk mindebből, már a mi történetünk.