Fiatalokat a hatalomba – Beszélgetés Andri Snaer Magnasonnal

FALUSI DÓRA interjúja

Nyugodt szívvel nevezhetjük az idei év egyik legfontosabb könyvének az izlandi szerző sokműfajú kötetét. Az Időről és vízről egyszerre rendhagyó családregény, tudományos ismeretterjesztő mű, kultúrtörténeti utazás és higgadt, szelíd hangon megírt aggodalom a környezetünkkel, bolygónkkal és a jövőnkkel kapcsolatban. Andri Snaer Magnasonnal a közös és egyéni felelősségről, a glasgowi klímacsúcs tanulságairól és arról beszélgettünk, hogy milyen izlandi írónak lenni.

– Tömegapátiát említ a könyvében (itt olvashat róla bővebben), mert annyira érzéketlenek tudunk lenni a Föld és a környezetünk védelmével kapcsolatban. Pedig a saját otthonunkra és egészségünkre számos biztosítást kötünk. Miért nem ösztönöz minket a bolygó állapota radikálisabb védekezésre?

– Pontosan ez a probléma. Tíz évembe és egy egész könyvembe került, hogy megpróbáljam megérteni, miért viselkedünk így! Úgy tűnik, a probléma nagyobb, mint amit a nyelv sugall. Nehezen kapcsolódunk az időhöz, a távoli jövőhöz, például 2050-hez vagy 2100-hoz, akárcsak a tudományos adatokhoz. Ezért született az az ötletem, hogy összekötöm az érzéseket az adatokkal.

– Többször is említi, hogy évtizedekbe, évszázadokba telhet, amíg a 21. századi új kifejezéseknek – globális felmelegedés, tengerek elsavasodása – érzelmi töltete lesz, és valóban megértjük ezek jelentőségét. Akárcsak a „lélek”, „bűn” vagy a „lelkiismeret” fogalmakat, amelyek csak a kereszténységgel váltak a mindennapjaink részeivé. Mit gondol, a digitális korban szocializálódó Z és Alfa generáció – 1995 és 2010 után születettek – lerövidíthetik ezt az időszakot?

– Tudjuk, hogy a paradigmaváltások történetében harminc-száz évbe is beletelhet az új ötletek megértése. És azt is látjuk, hogy az új gondolatok általában egy új generációval együtt születnek meg. De nem azért, mert az idősebbek nem értik meg az új ötlet jelentőségét, hanem mert ők meghalnak, vagy átadják a következő generációnak a hatalmat.

Aki az ezredforduló körül született, annak az éghajlatváltozás kicsi kora óta az élete része, nem pedig olyasmi, amiről a harmincas éveiben hall először.

A fő probléma, hogy most nincs sok időnk, ezért véleményem szerint a fiataloknak már korán pozícióba kell kerülniük, és át kell venniük a hatalmat. A klímasztrájkoló gyerekeknek több politikai tapasztalatuk van, mint sok felnőttnek az én korosztályomból. Közülünk senki sem tartott gyűlést tizenhét évesen, és nem beszélt százezer emberhez az utcákon. A világ most tele van ilyen tinédzserekkel.

– A hírekben legtöbbször a légszennyezettséggel kapcsolatos problémákról olvasni, Ön szerint azonban az elmúlt 30-50 millió év legnagyobb környezeti problémája a tengerek savasodása. Lehet sorrendet felállítani?
– Igen, a legtöbb hír a globális felmelegedésről szól, miszerint a szén-dioxid felmelegíti a légkört. De van egy másik, legalább ekkora probléma, a világtengerek kémiájának megváltozása: a pH-szintjük 8,1-ről 7,7-re csökkent. Ez az utóbbi ötvenmillió év legnagyobb változása. Emiatt egyetlen emberöltő alatt nagyobb változásokat fogunk tapasztalni, mint akármelyik ősünk a bolygó elmúlt ötmillió éves története során. Sőt tízszer, vagy majdnem százszor nagyobbat, ha a Homo sapienst háromszázezer évesnek tekintjük. A probléma ugyanaz, mint a túl sok szén-dioxid esetében. Mindegyik elég nagy gond ahhoz, hogy a rendszereink teljes átalakítását követeljük.

– Ökofilozófiai kérdés, hogy az egyénnek, vagy a multiknak és a politikának nagyobb-e a felelőssége abban, hogy egy globálisan fenntartható fejlődést dolgozzunk ki. Önnek mi a véleménye erről a megosztó kérdésről?
– A probléma olyan nagy, hogy a válasz igen. Igen, egy magánszemély is nagyon sokat tehet fogyasztóként – vagy azzal, hogy kevésbé válik fogyasztóvá.

Messze nem tehetetlen valaki egyszerű polgárként a közvetlen környezetében, vagy mint választó, tágabb nézőpontból pedig mint világpolgár.

Aztán indulhat hivatali pozícióért, politikussá válhat, és átalakíthatja a rendszert, vagy dolgozhat a vállalatok politikájának megváltozásán. És fordítva. Persze sok mindent nem lehet egyéni szinten megváltoztatni. Egyedül nem tudok hidat, kikötőt vagy szennyvízrendszert építeni. És nem tudok mindenkire vonatkozó törvényt alkotni, mint ahogy nem köthetek nemzetközi megállapodást sem. Tehát a válasz igazából az, hogy mindketten sokat tehetnek. Mert minden félnek nagy a felelőssége.

– Nemrég ért véget a COP26 nemzetközi klímacsúcs. Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta, reméli, hogy a világ úgy fog visszatekinteni erre a glasgowi klímacsomagra, hogy ez volt a klímaváltozás végének kezdete. Mit gondol az eredményekről?
– Nem haladunk elég gyorsan, de érzem, hogy azt a gondolatot, hogy ne nyissunk új olajmezőket, lassan kezdjük megérteni. Minden nemzet arról álmodott, hogy olajat találjon, Izland is olyan akart lenni, mint Norvégia. Most Izland és Grönland betiltotta az új mezők feltárását. És az emberek megértik, hogy ugyanezt kell tennünk a szénnel is. Még mindig túl lassan történik, de már látható a váltás. Körülbelül 3,5 milliárd ember huszonöt éves vagy annál fiatalabb. Az átállás gyorsabbá válhat, mint vártuk, amikor az új generáció valóban elkezdi a dolgokat jó irányba fordítani.

– Az Időről és vízről egyben kultúrtörténeti utazás is. Nemrég Jón Kalman Stefánssonnal az irodalom kapcsán beszélgettünk közös hazájuk, Izland elszigeteltségéről. Önnek ez a negyedik könyve magyar nyelven, jelentős irodalmi díjakat kap, környezetvédelmi ügyekről és politikai kérdésekről is ír. Az irodalmat tekintve az ön számára előny vagy hátrány az, hogy izlandi?
– Nehéz megmondani, mert nem látom a párhuzamos életemet, amelyikben arról meséltem volna, hogy az Egyesült Államokban vagy Dániában születtem.

Azt hiszem, számomra előny volt, hogy itt jöttem világra, mert az izlandi nyelv, a történelem, a táj és a mi társadalmunk gazdag és értékeli az irodalmat.

De igen hálás vagyok a fordítóknak, akik lehetőséget adnak számunkra, hogy az izlandi nyelven írt műveink eljussanak az olvasókhoz, és a kiadóknak, akik lehetőséget adnak arra, hogy más emberekkel is kommunikáljunk a világon. Számos műfajban írtam már: fantasy, sci-fi, non-fiction. A Gondolat kiadó által gondozott könyveim nagyon széles skálán mozognak. Izland ugyan kicsi ország, de abban nagyon is segít, hogy tisztán lássak dolgokat. És talán abban is, hogy egyénként igazi felelősséggel járuljak hozzá a kultúrámhoz és alakítsam a társadalmunkat.

ANDRI SNAER MAGNASON legutóbbi művei: LoveStar; Időláda; A kék bolygó története.