Horthy medvéi, Kádár fácánjai – Beszélgetés Majtényi Györggyel

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja

Különböző korszakokra szakad a fejünkben a 20. század, ám van valami, ami igencsak összekötötte a széttartó éveket és a különféle tehetségű vezetőinket: a vadászat szenvedélye. Egyszerre használták kapcsolattartási célokra, ellenőrzésre és összetartásra, a kiváltságok megélésére. Majtényi György új könyve (itt olvashat róla bővebben) kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen vadász volt Horthy, Rákosi és Kádár, illetve hogyan lőtték le Kázmért, a medvét 1943-ban.

– Elméleti vadászként határozta meg magát az előszóban. Ezt hogyan képzeljük el?
– Régóta foglalkozom a vadászat történetével, így elég sok vadászismerősöm van. Egyszer Rácz Antallal és Tóth Sándorral, ők voltak a Kádár-korban a vadgazdaság irányítói, meghívtak minket a Klubrádióba beszélgetni. Ott szokás szerint egy emléklapra felírtuk a nevünket és a foglalkozásunkat, ők azt, hogy erdőmérnök és vadász, én meg kissé elbizonytalanodtam, hogy kutató, levéltáros vagy történész… Mire azt javasolták, hogy írjam azt: elméleti vadász. Ez megtetszett nekem, és azóta is vállalom.

– A vadászokhoz elég ambivalensen viszonyulnak az emberek: vagy szívből gyűlölik őket, mert mindent lelőnek, ami csak mozog, vagy a legősibb foglalkozás gyakorlóiként a lehető legtermészetesebbnek veszik a jelenlétüket. Ön melyik csoportba tartozik?
– A Facebookon nem lájkolnám a vadászatot, viszont a témám miatt nagyon sok vadászismerősöm és barátom lett, így ismerem az ő szempontjaikat. A politikus vadászokat, köztük a nemrég lezajlott vadászkiállítás főszervezőit meg kell különböztetni azoktól, akiknek ez a hivatásuk vagy stílusosan űzött szenvedélyük, és akiknek a családjában sokszor generációk óta vadásznak és akiknek éltető elemük az erdőzúgás. Az ő szempontjaikat abszolút tudom méltányolni, vagyis önmagában a vadászattal semmilyen gondom nincs.

– Miért kedvelik a vadászatot annyira a politikusok?
– A magyar eliten belül létezik egy hagyomány, miszerint a politikusok minden korban vadásztak. Ez átívelt a különféle rendszereken, ott volt a Horthy-korban, tovább élt Rákosi és Kádár idejében, a rendszerváltás után pedig ismét feltámadt. Azért is volt érdekes számomra a vadászat, mert egy olyan tevékenység, amely a 20. és 21. századi uralmi elitet egyaránt jellemzi, és ezen keresztül ki lehet mutatni a folytonosságokat a vezetői rétegek életstílusában és kultúrájában, már ha volt ilyen. Konkrét történetek vannak arról, hogy egyik korszakról a másikra miként hagyományozódott át a vadászat.

– Volt itt e tekintetben egy-két meglepő átmenet.
– A Horthy-korban természetes volt, hogy a kormányzó él ezzel a tevékenységgel, 1948 után viszont kevesen gondolták volna, hogy a kommunista pártvezetők is vadászok lesznek.

– Ez hogyan történt?
– Először a kisgazdák kezdtek el vadászni, bár a kommunisták között is voltak már páran, akik fogtak vadászfegyvert a kezükben, például Rajk László vagy Rákosi. Alapvetően mégis a kisgazdáktól vették át a szokást, és megtetszett nekik. De mivel korlátozott lehetőségek voltak, csak a politikusok hódoltak ennek, és egy idő után ez az uralmi elitbe való bekerülés jelképévé vált. Vagyis az vadászhat, aki közel áll a hatalomhoz. Ez így maradt a Kádár-korban is, Kádár egyébként Rákosi idejében vett puskát először a kezébe. Az első titkár alapította meg 1963-ban a könyv címében is szereplő vadásztársaságot, ami a Horthy-kor mintáját követte: ez adta a pártvezetők vadászatainak keretét. Ő egyébként ebben hatalomtechnikai kérdést is látott, mármint hogy miként lehetne ennek révén a pártvezetőket ellenőrizni és irányítani.

– Hogyan lehetett összeegyeztetni a korabeli ideológiát a vadászat úri luxusával?
– Nyilván kérdéses volt, hogy a munkáshatalom ideológiája jegyében hogyan lehet vadászni. Ezért is érdekes, hogy ez a szokás túlélte a fordulat éveit.

Élt a korban egy vicc, miszerint a konyak a munkásosztály itala, csak a szocializmusban a képviselői útján fogyasztja. Ugyanez volt a vadászattal is.

Először azt deklarálták, hogy ez a munkásosztály sportja, ám egy idő után már csak a pártvezetők számára volt fenntartva.

– Bethlen a kormányzása alatt a vadászatot politikai kapcsolatépítésre használta, írja a könyvében. A román királyi családdal is így érintkezett.
– A vadászat sokáig része volt a diplomáciai protokollnak. Nem csupán Magyarországon vagy Kelet-Európában, de a hetvenes, nyolcvanas évekig a kontinens nyugati felén is. Amíg meg nem változott a társadalmi megítélése. Ma már más a kontextusa is: sok emberből érthető ellenérzést vált ki, ha hatalommal rendelkező, gazdag emberek pózolnak puskáikkal elejtett gerinces állatok teteme mellett. Ez pedig arra késztette a politikusokat, hogy ne vadásszanak. Vagy ne otthon. Sok nyugati politikus járt a Kádár-rendszerben nálunk, de más szocialista országban is ilyen célból. Végül nyugaton teljesen kiveszett a diplomáciából a vadászat. Láthatóan nálunk még nem érzékelték, érzékelik, hogy ezt a hobbit már nem lehet teljes mellszélességgel felvállalni. Bár még a rendszerváltás után is részt vett Medgyessy Péter az akkori román miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval egy vadkacsavadászaton a Hortobágyon.

– Milyen forrásokból állt össze a könyv?
– Már húsz éve foglalkozom a témával, és először az Egyetértés Vadásztársaság keltette fel a figyelmemet. Sajnos elég kevés levéltári anyag állt a rendelkezésemre ezzel kapcsolatban, mert majdnem mindent megsemmisítettek. Így aztán főként interjúkat készítettem, iratanyagot gyűjtöttem, és persze több szakember, például Tóth Sándor, a vadgazdálkodással foglalkozó erdőmérnök és kiváló vadászati szakíró is segített.

– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
– Sok olyan történetet hallottam, amelyeknek nehéz volt utánamenni, mert kevés levéltári anyagot találtam.

– Mondana egy példát?
– Horthy derenki medvéskertje is ilyen volt. Trianon kapcsán sok minden fájt neki, többek között a medvevadász területek elvesztése. Így a csehszlovák határnál kialakítottak számára egy medvéskertet, amelyhez sok történet és helyi legenda kapcsolódott. Elég sokáig tartott kinyomozni, hogy mi volt a történetek valóságalapja.

– Talán azért is gondolnak ellenszenvvel a laikusok ezekre a vadászatokra, mert rengeteg olyan történet kering arról, hogy mindez csupán színjáték, a vadat kvázi a politikus puskacsöve elé vonszolják.
– A medvéskerttel kapcsolatban is volt ilyen történet. Horthy úgy lőtt le 1943-ban egy Kázmér nevű, egyes források szerint állatkerti, mások szerint viszont cirkuszi grizzly medvét, hogy az állatot kerítések között ejthette el. Utána persze büszkén pózolt a tetem fölött, holott ennek nem sok köze volt a valódi vadászteljesítményhez. De hát ez is az önreflexió hiányára mutat.

– A könyv borítóján három ikonikus politikus arca látható, akiket jól elkülönített egymástól vagy az ideológia, vagy a jellem. A vadászatban is ilyen élesek voltak a különbségek?
– Horthynál reprezentációs eszköz volt. Ha megnézzük a korabeli sajtót, akkor a kormányzó családját úgy kell elképzelni, mint most a brit királyi famíliát. A kor fő celebjei voltak, és nem tudott nem kíváncsi lenni rájuk a közvélemény, mert a kormányzati sajtó állandóan róluk tudósított, és ennek része volt a vadászat is. A kormányzót igencsak maszkulin kultusz vette körül – sportol, vadászik, rátermett férfiember, aki idősebb korában is ügyességét, testi erejét fitogtatta. Azt sugározta ezzel a képpel, hogy ő erős férfiként képes gyakorolni a hatalmat, és abban a patriarchális társadalomban ez volt az egyik ismérve a rátermettségnek.

Keveset fotózták könyvvel a kezében, inkább szarvastetemek és vadkanagyarak mellett, mint ahogy a medvebőrök is végigkísérték a politikai pályafutását.

Igazából a Habsburg családot utánozta, konkrétan Ferenc Józsefet, ami nyilván nem volt autentikus a részéről.

– És Rákosi?
– Ő sem vállalta fel a társadalmi csoportjának hagyományait. Itt is mindent meg akart kaparintani, ez a visszaemlékezésekből világosan kiderül. Nem volt jó vadász, és ahogy a személyiségjegyei változtak a hatalomban, úgy alakultak a vadászatai is, és egy idő után már láthatóan nem tudta korlátozni magát. A hajtókon kívül szinte mindenre lőtt a vadászatokon.

– A végére maradt Kádár.
– Nagyon tudatos ember volt a hatalomban. Itt is van egy hamis kultusz, ami egyszerű, puritán embernek mutatja őt, miközben a Rózsadombon lakott egy 170 négyzetméteres villában, amit neobarokk bútorokkal rendeztek be. Gyakorlatilag semmi sem volt ott, ami a rendszer ideológiájára utalt volna. Ő a már említett vadásztársaságot arra használta, mint manapság, amikor egy vállalatnál elviszik a munkatársakat egy wellness-hétvégére és beülnek a jakuzziba, hogy csapatot építsenek a főnök jelenléte mellett. A körülötte lévő embereket akarta szabályozni egy nagyon hierarchikus szemlélet szerint. Volt egy mondása, miszerint ő másokkal kártyázik, másokkal vadászik és másokkal politizál. Erős hierarchiát és szervezettséget épített ki a vadásztársaságon belül, és ő volt ennek az egésznek a központja. Őt kellett követni, hozzá kellett alkalmazkodni, ám őt egészen más magatartás jellemezte, mint Rákosit. Ő fegyelmezett volt és a visszafogottságával szabályozta a többieket.

– A könyv előszavából az is kiderül, hogy nagyon szeretted a Vadászat című albumot a Hobo Blues Bandtől.
– Az első, vadászattal kapcsolatos élményem ez a lemez volt, ami persze csak áttételesen szól erről a tevékenységről, és inkább a korabeli hatalom természetét boncolgatja. Sokáig ennek alapján gondolkodtam a vadászatról, és mint téma is ennek kapcsán vált érdekessé.

Később aztán vadászatokra is eljártam, hogy közelebb kerüljek a kutatásomhoz, és ekkor vált világossá, hogy a politikus vadászok és vadász vadászok között éles különbség van.

– Lőtt is?
– Nem, pedig próbáltak a kezembe adni puskát valamelyik fácánvadászaton.

– Jöhet egy olyan berendezkedés, amely mellőzi az erőfitogtatásnak is beillő vadászatot?
– Ezt a kérdést nyitva hagytam a könyvben. Persze reménykedhetünk benne, hogy egyszer megszakad a politikus vadászok sora.

MAJTÉNYI GYÖRGY korábbi művei: Egy forint a krumplis lángos; Szűz Mária a Mátrában; Vezércsel.