Hervé Le Tellier: Anomália | Ács Ferenc ajánlója
Hatalmas viharba keveredik az óceán fölött az Air France Párizsból New Yorkba tartó járata, ám végül kisebb sérülésekkel célba ér. Aztán 106 nap múlva újra megérkezik ugyanazokkal az utasokkal. Valami megmagyarázhatatlan anomália? Maga a színtiszta lehetetlen? Vagy a Teremtő féktelen humora? A francia szerző Goncourt-díjas regénye körömrágó izgalmakat és húsbavágó kérdéseket tartogat.
Hú, de nagyon szeretem az ilyen könyveket! Amikor a szépirodalmi igényesség találkozik a lektűrök feszes és izgalmas fordulataival, és az egészet átjárja a kísérletezés szelleme. Az Anomália ugyanis valóban az az „ezerarcú” regény, aminek a fülszöveg mondja. Ha akarom, elgondolkodtató sci-fi, ha akarom, tizenegy sorsot összekapcsoló novellafüzér, de lehet az önmagát is játékba hozó posztmodern műként is olvasni. Ám mindezeken felül: azonnal függőséget okozó olvasmány.
Azt már a Végső visszaszámlás című film óta tudjuk, hogy nem túl jó, ha egy modern masina (ebben az esetben egy atommeghajtású anyahajó) ciklonba kerül. Akkor a Nimitz a jelenből (a nyolcvanas évek elején járunk) visszacsöppen a múltba, épp a japánok támadásának előestéjére, mikor is Pearl Harbort bombáznák le. Az Air France 006-os járata, amely Párizsból tart New Yorkba, szintén pusztító viharba keveredik, ám végül, ha kisebb sérülésekkel is, de egyben megérkezik az úticéljára. Aztán 106 nap múlva ugyanaz a gép, ugyanazokkal az utasokkal és ugyanazon sérülésekkel (és meggyötörten a turbulenciától) ismét megérkezik. Először úgy tűnik, hogy ez valami gonosz tréfa. De nagyon nem az.
A 106 nap persze épp elég arra, hogy tizenegy utassal – a regény szereplőivel – sorsdöntő események történjenek. Egyikük öngyilkosságot követett el, a másikban épphogy pislákol az élet, hiszen a hasnyálmirigyrákja a negyedik stádiumban van, a harmadik terhes lett, megint más pedig megüti a főnyereményt. Ők fognak szembesülni a vegytiszta lehetetlenséggel, az abszurddal, a felfoghatatlannal: a viharban megduplázódnak, másik énjük (vagyis ők maguk) ártatlanul érkezik meg az azóta már előre lépdelt életükbe. Ha van Istennek humora, akkor valahogy így kell elképzelni.
Már az is kész írói bravúr, ahogy megismerkedünk a szereplőkkel: mindegyikből filmet lehetne forgatni. S ez még akkor is igaz, ha Hervé Le Tellier igazából bevett mozis toposzokat használ. Blake, a szakácsinas autodidakta módon – sokat köszönve a hollywoodi forgatókönyvíróknak –, a kínálkozó lehetőséget megragadva képzi át magát hidegvérű bérgyilkossá. A New York-i útja során is egy megbízást teljesít, majd dolgavégezetten tér haza polgári, hiteltörlesztéssel álcázott életébe. Nos, az ő esetében kifejezetten pikáns lehet egy hasonló képességű duplikátum megjelenése.
Ugyanilyen filmszerű a fekete ügyvédnő, Joanna sztorija, aki egy gyógyszeripari mamutcéget véd egy épp kibontakozó monstre perben, mert az egyik termékükről, egy rovarirtóról kiderül, hogy már kis adagokban is rákkeltő. Az ellenük benyújtott csoportos kereset akár több száz millió dollártól is megszabadíthatja a vállalatot. De Joanna szintén hidegvérű profi, még akkor is, ha olykor a lelkiismeretével szemben kell cselekednie. Ráadásul boldog is, mert hazatérve európai útjáról teherbe esett, és hozzáment a szerelméhez.
Slimboyt, a nem túl jelentős nigériai rappert az afrikai pop császárává tette a halálközeli élmény, amit a repülőgépen átélt. Ez ihleti meg a Yaba Girls című dalát, amelynek klippje felrobbantja az internetet, őt pedig a legnagyobb előadók mellé, és a dúsgazdagok közé repíti Lagoszban. Arra viszont nagyon is ügyelnie kell, hogy a már faggatózó sajtó ki ne derítse, hogy meleg. Ugyanis a „homoszexuálisoknak egész Afrika pokol, de Nigéria annak is a kilencedik bugyra”. De vajon két Slimboyt is elbír a nemzetközi poppiac?
A legérdekesebb és legironikusabb szál mind közül a középkorú Victor Mieselé. A jó, de nem elég jó íróé. Akit ugyan elismerget a szakma, köröznek körülötte a rangosabb díjak, végül mégis másoknak jutnak. Igazából műfordítóként sikeres, de ez messze nem teszi boldoggá. A repülőút viszont őt is megihleti, amint visszaérkezik Párizsba, megszállottan dolgozni kezd, és néhány hét alatt be is fejezi különös művét, amelynek címe: Anomália. Majd az utolsó pont után leveti magát az emeletről. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, még a hamvait sem szórják szét, amikor a könyvet már átveszik a terjesztők. „Lady Di önéletrajza óta nem volt ilyen.” És persze hogy az egekbe menesztik őt is, meg a búcsúlevélként felfogható művét is. Tellier maró iróniája itt ragyog csak igazi fényében: „Ötvenévesen a siker olyan, mintha a desszert mellé hoznák a sót és a borsot.”
Ugyanakkor az élet sem utolsó, ha regényt kell írni: a már eddig is sokat publikáló Tellier az Anomáliával feljutott a kortárs irodalom csúcsára, hiszen a regénye 2020-ban megkapta a Goncourt-díjat, vagyis a legnagyobb francia irodalmi elismerést (hogy miért hívják a könyvét oulipoi műnek, és mi köze ennek a díjhoz, arról itt írtunk). Nem maradt el a nemzetközi siker sem, de a harminc kötetéből egyenlőre ez az első, amely a világhír hullámán hozzánk is elérkezett. Tavaly egy másik Goncourt-díjas kötet is megjelent magyarul: Nicolas Mathieu remek regényét is nagyon szerettük (a Gyermekei is utánuk 2018-ban lett nyertes – itt olvashat róla bővebben). Ám izgalom, kísérletező kedv és irónia tekintetében az Anomália szinte utolérhetetlen.
A gördülékeny nyelv (Gulyás Adrienn fordítása) és Tellier felkészültsége hitelesen beszél a popzenéről és az onkológiáról, a repülőgép navigálásáról és az irodalmi élet sajátosságairól. Mint ahogy maga a szerző is igen sokoldalú: matematikus (ilyen szál is van!), nyelvész és tudományos újságíró. Ezért lesz az Anomália kivételes regény, amely kiváló alapötletével számos húsbavágó kérdést vet fel, és nemritkán a ponyvaregények fordulataival és eszköztárával visz be a szépirodalom sűrűjébe.
