PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja
Milyen lesz a közeljövő, ha minden így megy tovább? Többek között ezt a kérdést boncolgatja Tóth Krisztina megrázó erejű új regénye (itt olvashat róla kritikát), vagy inkább disztópiája, amely a nagyon is jól ismert jelenlegi helyzetből indul ki. De vajon elkerülhető-e egy ilyen, nem is túl távoli jövő? Többek között erről is beszélgettünk.
Magvető, 338 oldal, 4499 Ft
– Ha tippelnem kellene, akkor a híres-hírhedt majom fotója és az 1970-ben végrehajtott hátborzongató fejátültető kísérlet adta az első lökést a regényhez. Tényleg így volt?
– Kamaszkoromban találkoztam ezzel a fotóval, és nagyon megviselt. Állatbarát és állatvédő vagyok, a kísérletet rettenetesnek találtam. Ha évekig kisérti az embert egy kép, akkor kezdeni kell vele valamit, ezért építettem bele a regénybe és lett a fotó A majom szemének egyik központi motívuma. A szövegben természetesen többletjelentést kap.
– Eleve disztópiának indult A majom szeme, vagy eleinte jobban hasonlított a közelmúlttal foglalkozó kisrealista műre?
– 2017-ben kezdtem el írni, és eleve úgy terveztem, hogy a közeljövőben játszódjon. Az, hogy a valóság időközben sok szempontból felzárkózott a regényszöveghez, csak igazolni látszik a szerzői szorongásokat. Az első rész, ami elkészült, az a regény tényleges nyitófejezete, azt én eleve a jövőbe képzeltem.
– A két főszereplő, a terapeuta Kreutzer és egyik páciense, Giselle mellett számos jól eltalált, hús-vér szereplő mozog a regényben. Mitől kel életre benned egy-egy karakter? Ha már hallod a hangját, kész az előtörténete vagy meg tudod rajzolni a fantomképét?
– Biztosan te is ismered azt a jelenséget, amikor egy készülő figurádhoz új és új vonásokat találsz a hétköznapi életben, mintha minden a kezedre játszana, hogy komplexebbé tehesd az adott karaktert. Ennek nyilván az az oka, hogy amikor magadban gondolkodsz egy-egy szereplőn, akkor kiéleződik a külvilágra a figyelmed és hamarabb észreveszed a környezetedben a te megalkotott figurádhoz hasonló alakokat. Ilyenkor elég nyitott szemmel és füllel járni, hogy összeszedhesd a mondatokat, gesztusokat az alakuló szereplőhöz.
Elég nyitott szemmel járni – Tóth Krisztina (FOTÓ: Zsólyomi Norbert)
– Polgárháború után vagyunk egy félig-meddig diktatúrában, ahol kiváltságos lakóhelyek váltakoznak no-go zónákkal. Ennyire pesszimista vagy, vagy ennyire józan?
– Ha azt mondom, hogy pesszimista, akkor az ebben az összefüggésben pont, hogy maga az optimizmus, nem? Azt próbáltam végigpörgetni magamban, hogy milyen lehetséges kimenetelei lehetnek a manapság látható folyamatoknak, hogy hova juthatna az életünk pár évtizeden belül, ha nem változtatnánk az életünkön. De hát mi képesek vagyunk változtatni, nem?
– Véleményed szerint mit tehet az átlagolvasó annak érdekében, hogy ezt a nagyon is elképzelhető jövőt elkerüljük?
– Nem tudom, milyen az átlagolvasó, de nagyképűség volna részemről bármiféle általános tanács vagy bölcselkedő intelem. Ugyan már!
Annyit mindenesetre tehetünk, hogy a belső iránytűre koncentrálunk, és nem hagyjuk, hogy a külvilág zűrzavara és zaja elnyomja a rossz érzéseinket.
Az ember még egy toxikus társadalomban is képes megítélni, hogy mi a helyes és mi helytelen, akkor is, ha a nyájszellem és a tömegmanipuláció mind az autonóm döntések ellen dolgoznak.
– Kilenc év telt el az Akvárium megjelenése óta. Miért nem vágtál hamarabb bele az újabb regénybe?
– Közben írtam vagy tíz másik könyvet, ha nem tűnt volna fel… Verseket, például. Nem tudtam, hogy regénytől regényig mérik az írói időt, és a többi csak amolyan átmenet, szerény kis készülődés a műfajilag érvényes nagy művekre. Amolyan torokköszörülés a valódi megszólalás előtt, nemdebár? Na ne hülyéskedj már! Mi van a sürgetéssel? A belevágás kifejezés egy pepecselő szerzőt sejtet, aki gyűjti, gyűjti az erejét, de szegényke nem mer „belevágni” a regénybe, ezért csak verseket ír meg mindenfele novellákkal húzza az időt!
Hagyjuk már ezt a buta műfaji megalomániat, és maradjunk annyiban, hogy dolgoztam, dolgozom most is.
– Egy épp lecsengett járvány után vagyunk, az energiaválság közepén, miközben háború dúl a szomszédban, és a hazai demokratikus állapotok sem indultak túlzott javulásnak. Izgalmas állapot ma írónak lenni? Javulnak vagy nehezülnek az alkotás feltételei?
– Szerintem nehezülnek, de mindezek ellenére azt gondolom, hogy írónak, megfigyelőnek, tudósitónak lenni kivételezett helyzet és felelősség is. Nem dolgunk mérlegelni, hogy miért pont és miért itt adatik alkotni, különben meg értelmetlen is erre rákérdezni. Az ember képessége és ereje szerint teszi a dolgát, és ha sikerül valamit megértenie és ábrázolnia abból, amit megtapasztal, sejt, érez, akkor rövid időszakokra otthonosan érezheti magát a világban. Hiszen a maga részéről mégiscsak csinált valami hasznosat.
TÓTH KRISZTINA legutóbbi művei: Bálnadal; Fehér farkas; Ünnep.
