Benedek Szabolcs: Ez nem Amerika | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Kis pénz, kis zene – valahogy így módosulhatna a regényben is felbukkanó Puskás Öcsi aranyköpése. Becsey Marci és zenekara a világjárvány után próbál visszatérni a rockzenei életbe, de a sikert nem adják könnyen, ráadásul a frontember életközepi válsága is egyre tapinthatóbb. Benedek Szabolcs új regényében három generáció birkózik a történelemmel, sorssal és akkordokkal.
Helikon, 522 oldal, 4499 Ft
Azt hiszem, a törzsfejlődés természetes szakasza, amikor az ember gyermeke a mozdonyvezető, majd az űrhajós után a rockénekes szakmáját nézi ki magának. Aztán vagy akkor szokik le erről, amikor kiderül, hogy botfüle van, vagy amikor kezébe kerül egy igazi rocksztár életrajza. Mert ki akarna önként John Lennon, Kurt Cobain vagy Freddie Mercury sorsára jutni? Még ha a vég előtt ezrek és ezrek csápoltak is neki, és a fél világ a lába – vagy az ágya – előtt hevert. A bennem élő kispolgár és életösztön ilyenkor felsikít: inkább maradjunk meg hangtalan és észrevétlen, szerény zseninek.
A rocksztárságnak a tragikus végkifejleten kívül persze más arcai is vannak, hiszen messze nem mindenkinek adatik meg a telt ház, az örökkévalóság ígérete, a nagyság elemi terhe. Becsey Márton neve és zenekara, a Hajolaj ugyan nem ismeretlen a zenekedvelők körében, ám a sztárságuk csak arra elég, hogy a huszonöt éves pályafutásuk során egyszer töltsék meg a pesti sportarénát (ahová saját bevallásuk szerint bezsúfolódott az összes rajongójuk). Ám miután levonult a rockzenészeket is ellehetetlenítő járvány, ismét szembejön a kíméletlen valóság: az új első bulin alig töltik meg a vidéki, „picsányi csarnokot”, ahol a helyi csapat játszik a másodosztályban.
Ráadásul a frontembernek merevedési gondjai támadnak, amely egyrészt a közelgő öregség hírnöke, másrészt pedig jól rímel arra, hogy a zenekar és talán már ő is túljutottak a zeniten.
Ám akármi is az oka, Marci joggal tart attól, hogy ha kiderül, hogy ő már nem tud teljesíteni koncert után a backstagbe besurranó rajongók előtt, akkor az kikezdi kevéske, ám féltett hírnevét. Mi a teendő ilyenkor? Gyógyszer vagy terápia? Vagy sírja bele minden bánatát a leendő dalokba?
Belesírni a bánatot a húrokba?
Benedek Szabolcs új regénye azonban nem csak a hazai rockélet kevésbé fényes világába vezet el. A másik szál a Becsei família (annak is van jelentősége, hogy hol, milyen politikai berendezkedésben írják „i”-vel vagy ipszilonnal a családnevüket) és egy mezőségi kisváros történetét meséli el. Történelmünket jól ismeri a szerző (nemrég a magyar királyok portréit rajzolta meg a nyitottabb kamaszoknak és a viccet értő felnőtteknek a Király! című könyvében), ez nem csupán számos regényéből derült már ki, hanem abból is, hogy milyen könnyedén vezetgeti át szereplőit a 20. század számos megpróbáltatásán: 1940-től kezdve a Rákosi-korszakon, az ’56-os forradalmon vagy Kádár puhább diktatúráján át. Mint ahogy a rocktörténetben sem járatlan, hiszen nem egy könyvet írt és szerkesztett a Beatlesről. Posztmodern csavarként a regényben Becsey Marci épp az egyikből (Beatles vágatlanul) idéz fel egy sztorit a liverpooli négyes kapcsán.
Marci nagyapja, a kiábrándult pesti jogász költözik le vidékre a második világháború idején, mert még a kiégés előtt (ma legalábbis így mondanánk) szeretne új életet kezdeni, de itt csak az urambátyám világ „sárosabb”, provinciálisabb változatával kénytelen szembenézni. Méltó párra talál a szintén folyton lázadó Emmában, aki a színpadot hagyja ott a házasság kedvéért, így az új urak, illetve elvtársak szemében ő lesz az „önként deklasszálódó” színésznő. Talán ő a regény legéltesebb figurája. A történelem bakugrásai számos fordulatot tartogatnak még a famíliának, miközben három generáció sorsát követjük a nyomon. Marci apja, Árpád a Kádár-korszak szürke eminenciása, aki a helyi lap kulturális rovatát viszi egymagában, feladva egykori irodalmi ambícióit. Az ő alakja remekül szimbolizálja a korhoz szinte már vágyak és álmok nélkül odasimuló kisembert.
Benedek Szabolcs
Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet, énekelte az Edda a nyolcvanas évek végén, amikor még rockzenekarnak számított. Azóta sokat változott a világ, Pataky Attila ufóhívő lett, és ma már egyre kevesebb a korszakalkotó rockbanda, tele vagyunk egynyári, gyorsan elszálló „slágerrel”. A regény kapcsán viszont, ha erősen idézőjelesen is, de még érvényes az egykori refrén: Becsey Marci életközepi válsága sok zenébe csomagolva, a középszerűség fogságába esett zenekar és frontembere szemszögéből, jó sok iróniával remekül hozza a mai Magyarország mindennapjait. Valahogy úgy szorítunk az ő kilábalásának, ahogy magunknak is szorítunk: találjuk meg helyünket a pandémia utáni egyre reménytelenebbnek tűnő világban, amelyet leginkább csak kemény riffekkel lehet igazán leírni.
Szerencsére nem tökéletes regény ez, nem is illene a kemény rockhoz. Olykor kicsit papírízűek a történelmi áttekintések, a szerző olyasmit is megmagyaráz, amit nyugodtan rábízhatna az olvasóra.
Olykor sok a kissé felületes nyelvi fordulat, és talán a regény címe (Ez nem Amerika) is túl sokszor hangzik el könyvben, igaz, többféle hangsúllyal. (Most komolyan: ki hitte el és mikor, hogy itt akár Amerika is lehetne? Talán a rendszerváltás hajnalán. Pár percig egy egész században.) Ezzel szemben áll viszont a történet elevensége és frissessége, hiszen java része szinte tegnap játszódik. Benedek semmilyen írói trükköt nem feszít túl, illetve az a trükk, hogy a lehető legegyszerűbb módon elmesél nekünk egy jól követhető apa-fiú történetet. Mintha csak egy digitális tábortűz körül énekelnénk a régi idők régi dalait. Mert megvan benne a hit, hogy olykor pár akkordba is belefér az életünk.
BENEDEK SZABOLCS legutóbbi művei: Király!; Ballada egy csapatról; Vörös, mint a vér.
