KÖNYVTERASZ
Igaz történet a karácsonyról című ünnepi kötettel jelentkezett Lackfi János, amelyben az örök klasszikus történetet mesélte újra a legkisebbeknek. A valódi szeretetről, a képek és a mesélés erejéről, illetve az államtitkárok szakálláról beszélgettünk.
– Tudatosan anakronisztikus, vagy másként fogalmazva, mai megközelítésű a megszokott karácsonyi mese. Orrszívó, popsikenőcs, helikopter. Nem tartasz attól, hogy blaszfémiát kiáltanak ilyenkor az olvasók?
– Az eddigi visszajelzések nagyszerűek, újra kellett nyomni a könyvet, rengeteg lelkes olvasói vélemény fut be. A karácsonyi történet bibliai alapszövege hozzáférhető minden Szentírás példányban, remélem is, hogy karácsony közeledtével minél többen elolvassák. Ez a könyv a kicsik nagyon is mai világához próbálja közel hozni a réges-régi eseményeket, jókedvűen mesélve.
– Minden embert képes szeretni, hangzik el Jézus kapcsán többször is a könyvben. Nem hangzik ez ma már szinte forradalmi állításnak, amikor mindenféle módon próbáljuk, próbálják szűkíteni a szeretet és elfogadás határait?
– Igazándiból az, aki elolvasta az evangéliumot, mást nem mondhat. Jézus éppen ezért jött, ezt gyakorolta életvitelszerűen. Leült egy asztalhoz, szóba elegyedett az adóvégrehajtóval, a TEK-essel, a stricivel, a prostival, a prédikátorral, a milliomossal, a leprással, a kishibással, a közgyűlölet tárgyával, a tiszteletre méltóval, a cikissel, a koszossal-büdössel, az okossal, a kőbutával.
Mindenkivel tudott azonosulni, mindenkire együttérzéssel nézett, miközben nem feltétlenül dicsérte meg őket a tetteikért.
Megmenti a haláltól a házasságtörő nőt, és aztán azt mondja neki: „menj, és többé ne vétkezz”. Nem azt, hogy: „menj csak, aztán egy kis digidugi még belefér, ha csinos a pasi”. Szóval, nemigen biztatott senkit az ön- és közveszélyes magatartásra, miközben mindenkit bensőségesen szeretett. És nem birtokló, hanem áldó szeretettel. Mert mi is nagyon szeretjük a csini, gazdag, illatos, kulturált celebeket, csak úgy pezseg az instájuk és csak úgy csurog a nyálunk.
(FOTÓK: Molnár Mihály)
– A lehető legjobb pillanatban ér véget a mese, még a Jézusra váró szörnyűségek előtt. A lehetséges folytatás miatt hagytátok abba, vagy pedagógiai megfontolásból?
– Lesz húsvéti történet is, nyilván tapintatosan, a kicsik iránti érzékenységgel. Mert a keresztre feszítés, miközben true love story, egyben durva horror is. Ugyanakkor nem lehet megkerülni, hogy aki csupa jót akart, azt tönkretették, de tucskolni sem fogunk a vérben, hiszen a kicsiknek joguk van arra, hogy a drasztikus dolgok látványától megvédjük őket. Meg hát a karácsonyi sztori véget is ér ott, ahol a könyv befejeződik. Innen egy másik kezdődik.
– Hat gyermek édesapja és négy nagyapja vagy. Állandó készenlét. Az ember azt hinné, hogy már senki sem tud neked újat mondani a mesék területén. Volt már olyan pillanat, amikor azt mondtad, hogy szabadságot veszel ki, és csak magadnak írsz?
– Az unokákkal sajnos ritkábban találkozom, semhogy lyukat mesélhessek a hasukba. Ötéves Julcsi lányommal jócskán vannak közös történeteink, s még lesznek is, az a gyanúm. Öröm, hogy szereti például a Dombontúli meséimet. Amúgy szeretek másoknak mesélni, akár felnőttek, akár gyerekek. Szeretem, ha van valaki a vonal túlsó végén.
– Gyönyörűek az illusztrációk. Hogyan épül egymásra ilyenkor rajz és szöveg? Milyen volt a munka Horváth Ildivel?
– Ildi csodás. Volt már jó néhány munkánk együtt, mindig elképesztő aranyosak a figurái, rengeteg az ötlete, de itt és most mintha még felül is múlná önmagát, amennyiben ez egyáltalán lehetséges. A még meg sem fogant Kisjézust tenyerén tartó őszöreg Atyaisten, a betlehemi jelenet, Mária és Erzsébet találkozása, a pazar angyalábrázolások láttán egyik ámulatból a másikba esik az ember. Megírtam a szöveget, és onnan már csak annyi dolgom volt, hogy örömködjek a beérkező szebbnél szebb képek felett…
– Mára elültek a Térey-ösztöndíj körüli hullámok, eljött a nyugodt munka ideje. Hogyan viszonyulsz most ehhez az elismeréshez?
– Bárhonnan nézem, teljesen rendben van, ha állambácsi azt gondolja magában: „hogy aszongya, adjunk a középkorú nemzedékek negyvenvalahány alkotójának amolyan fizetésfélét, hadd írjanak valami jót, hogy mit, abba nem szólunk bele”. Ez igen szépen lett kitalálva. Mondanám akkor is, ha nem kaptam volna. Legfeljebb akkor irigykednék egy kicsit arra a magamra, aki bezzeg kapott. Politikával aztán bármit fel lehet fújni, durranjon nagyot. De hát ez addig is tart. Ki emlékszik egy ellenzéki kortesvezérre vagy egy szakállamtitkárra, vagy az ő szakállukra öt vagy tíz év múlva?
LACKFI JÁNOS legutóbbi művei: Van tüzed?; Minden napra egy sztori; Levágott fül
