Önálló életre keltek – Beszélgetés Madarász Évával

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja

Temesi Eszter világa hirtelen felborul: nem elég, hogy gimnáziumba megy, de még a szülei is válnak. Az új osztálytársak pedig nem csak rengeteg élményt, de nagyon sok megoldandó problémát is hoznak magukkal. Madarász Éva első regényében (itt olvashat róla bővebben) a megszokott gimis gondok mellett komolyabb témáka is érintett a romákkal és a bevándorlókkal kapcsolatban. Ezekről beszélgettünk.

– Ki vagy mi adta meg a végső lökést, hogy regényt írjon?
– Sokat olvasok, kortárs ifjúsági regényeket, mivel két kamasz gyerekem is van. Úgy éreztem, hogy amiről írni szeretnék, az nagyon sok mai gyereket érint, és talán segít feldolgozni a problémáikat. A legtöbb népszerű ifjúsági regény könnyed, gondtalan fiatalokról szól, megbolondítva kis szerelmi bonyodalommal, és ennyi. Én olyasmit szerettem volna írni, ami egy kicsit mélyebbre megy, és egy kamaszlány gondolatain keresztül mutatja be, hogyan éli át valaki a szülei válását.

– A színházi tapasztalatok és a színész férj sokat segített a helyzetek, párbeszédek kidolgozásában?
– Igen, a színház biztosan sokat segített. Tudom, hogy a regényemben sok filmszerű jelenet van, úgy is írtam meg őket, hogy magam előtt láttam az adott szituációt, és igyekeztem belehelyezkedni a szereplőim helyzetébe. Olyan szavakat adni a szájukba, amelyek igazak és főként élők. A színész férjem pedig úgy segített, hogy teret és időt adott nekem az írásra.

– Saját gimnazista élményeiből is merített? Vagy leginkább a gyermekei szállították a nyersanyagot?
– Nyilván mindkettő. Azt gondolom, hogy egy életét épp elkezdő fiatal ugyanúgy megvívja a belső harcát ma is, mint száz, ötven vagy akár harminc évvel ezelőtt. A felnőtté válás ugyanolyan nehéz, mindegy, milyen évet írunk, csak a körülmények lettek mások, amelyek nehezítik vagy épp megkönnyítik ezt a folyamatot. Sok érzelmet a saját kamaszkoromból merítettem, de a mai szleng beleszövését a regénybe egyértelműen a fiaim szóhasználata segítette.

– A gimis regények területén elég nagy a konkurencia, elég ha csak Leiner Laura kimerítő könyvsorozataira gondolunk. Milyen újdonságot hozhat e téren a Hullámvasút?
– Leiner Laura könyvei rendkívül népszerűek, olvasmányosak, de azt gondolom, nagyon mások, mint az én Hullámvasutam. Én igyekeztem egy kicsit komolyabb hangot megütni és alaposan körüljárni a regényem alapkonfliktusát, a válást. Úgy, ahogy azt egy tizenéves megéli. Sőt olyan nehéz helyzetekről is írtam, amelyek körbeveszik a mai gimiseket, amelyekkel nap mint nap találkoznak, nap mint nap szembenéznek. Ilyenek például a kirekesztés, az idegengyűlölet.

– Volt visszajelzés e tekintetben?
– Kaptam olyan kritikát, hogy ezekkel a komoly dolgokkal csak felületesen foglalkozom. De én nem akartam, hogy ezek elvigyék a történetet egy egészen más irányba. Ezért csak érintem őket, hiszen jelen vannak a fiatalok életében.

– A regényben igyekezett minél sokszínűbb világot és ennek kapcsán minél több égető problémát felvetni. Például a vietnámi származású, de már itt született Nguyen Árpád kapcsán az idegengyűlöletet. Milyen reakciókat kapott ennek kapcsán?
– A srác neve Nguyen Áron. Furcsa, hogy maga a második újságíró, aki eltéveszti a nevét. De ez is tükrözi, milyenek vagyunk: egy európainak minden ázsiai ember egyforma, mindenki kínai…

– Bocsánat, rosszul írtam ki a nevét a puskámra. Ezek szerint tényleg van valami ebben az előítéletben…
– Visszatérve a kérdésre. Igen, kaptam néhány szélsőséges kommentet, hogy milyen nézeteket terjesztek a fiatalok körében: a migránsok elfogadását és a romák befogadását. De én azt gondolom, hogy ha valaki elhagyja a hazáját, annak komoly, sokszor tragikus oka van. Nagyon nehéz döntés. Az ilyen embereket elsősorban segíteni kell. A romákat pedig integrálni, tanítani. Levente a regényemben egy neonáci bandához csatlakozik, amelyben nagy szerepet játszik az is, amit az apja vár el tőle. Rossz döntést hoz, van ilyen. Aztán a barátai segítenek neki, hiszen mindenkinek jár egy második esély.

– Már készül a folytatás. Minden félévhez tervez egy regényt?
– Nem. A Hullámvasútnak sem terveztem folytatást, amikor belekezdtem. De aztán a szereplőim önálló életre keltek, és átvették az irányítást. Úgy érzem, tartozom még Barnabás sztorijával, úgy lesz teljes a kép. Ez a történet már kicsit komolyabb, szomorúbb lesz, mint Eszteré volt, előtérben az apa-fiú konfliktussal, a barátok fontosságával és a szerelemmel. És ebben is érintek majd néhány súlyosabb témát is, mint például az elfogadás vagy a családon belüli erőszak.

– Arra nem gondolt, hogy a regényeknek legyen valamilyen színpadi elágazása is?
– Nem, de filmen el tudom képzelni. A Hullámvasúthoz készült is egy trailer, Kizlinger Lilla rendezte, ami nagyon érzékenyen mutatja be a regény hangulatát.