PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja
Civilben orvos, ezért mi sem természetesebb, hogy első regénye a gyógyítás, a magyar közegészségügy frontvonalára vezet el. Havas Juli műve, a Nincs Hold, ha nem nézed, egyszerre mesél a koronavírussal küzdő kórházi részlegről, valamint a főhős zaklatott szerelmi életéről. Az inspirációról, az orvoskollégákról és az íróvá válás útjáról kérdeztük, de még Einstein is szóba került.
Kalligram, 302 oldal, 4500 Ft
– Kivártál a debütálásoddal, hiszen ötvenévesen jelent meg az első regényed. Miért vártál ilyen sokáig?
– Most mondjam azt, hogy jaj, pont a korommal kezdünk?! De hogy miért vártam ennyit a debütálással? Az orvosi pálya gyilkos, főleg az első húsz évben, amikor gyerekeket is nevelünk mellette. Ha befejeződik a karrierépítés, kirepülnek a fiatalok, és esetleg visszafogjuk a tanulást – bár utóbbi nekem nem sikerült, mert ötvennégy évesen még a PhD-t is megszereztem –, szóval csak mindezek után szabadult fel vegyértékem egyébre is. Vagyis az ötven az egészen pontosan ötvenkilenc és tizenegy hónap volt, mert annyi idős voltam, amikor megjelent a regényem. És persze olyan szép se vagyok, mint a fotómon, mert azt profi készítette, és hm… posztprocesszált.
– Mikor dőlt el benned, hogy a novellák publikálása után nekifogsz egy regénynek?
– Néhány éve már érlelődött bennem a gondolat, és elkezdtem a kreatív írást oktató tanfolyamokat keresni, de csak külföldi oldalakat találtam, végig is néztem néhány kurzust, angolul írni azonban meg sem próbáltam. Aztán rátaláltam Péterfy Gergely akadémiájára, és 2019 őszétől egyike voltam az első diákjának. A kurzuson főleg novellákat írtunk, de én kezdettől fogva regényírásra készültem. Gergely zseniálisan vezetett be az írás rejtelmeibe, ráadásul végtelenül kedves ember, felépíti az önbizalmadat, fogja a kezedet és visz előre. Már majdnem kész volt a regényem, amikor más tanfolyamokra is beiratkoztam – dramaturgiai, szépírás –, mert nagyon szeretem ezeknek a hangulatát, és mindenhol más aspektusból tanultam irodalomról, írásról, így izgalmas kirándulásokat tettem a természettudományokból a bölcsészetbe.
– Mi vagy ki volt a Nincs Hold, ha nem nézed első képe, figurája, jelenete?
– A regényem első jelenete abban a szobában játszódik, ami a legelső házi feladat volt a Péterfy Akadémián. Egy szobabelsőről kellett novellát írni, és néhány hónap múlva nekem ott születtek meg a karaktereim. Persze addigra már semmi sem volt olyan, mint azon a képen, amely beindította a fantáziámat, de a főhősöm, Kertész Anna mégis ott, abban a szobában volt gyerek. Ott kuporgott a kanapé mögött, a könyvespolc alatt, amikor veszekedtek a szülei, és ott játszódik az utolsó előtti fontos jelenet is. Érdekes, mert eddig ezt nem is gondoltam végig, hogy innen indultam.
Egy orvosi regény érzelmi viharokkal (FOTÓ: dreamstime.com)
– Kertész Anna mellett jelentős szerepet játszik a világjárvány is. A koronavírus a regény alapötletet adta, vagy az utolsó lökést?
– Időt adott és ihletet. Doktornős regényre készültem, problémás emberi kapcsolatokról szerettem volna írni, amikor beütött a járvány. Gondolkoztam rajta, hogy kell-e, szabad-e írni a járványról, volt, aki lebeszélt róla, volt, aki azt tanácsolta, bátran mutassam meg a világnak, milyen volt mindez belülről. Nagyon óvatosan írtam ezért a kórházi jeleneteket, igyekeztem rövidre szabni, hogy ne lépjek át meg nem engedett határokat és főleg, hogy ne legyen unalmas. A járvány egy keretet adott a történetemnek, és egy olyan különleges helyzetet teremtett, ami ideális katalizátora lehetett egy konfliktus megszületésének, a magánéleti status quo felborulásának, az egyik szenvedély végének.
– Segített vagy hátráltatott az írásban, hogy civilben orvos vagy? Sok saját tapasztalatot építettél be a regénybe?
– Az, hogy orvosként nyúltam orvosi témához, természetesen könnyebbség volt, mondhatjuk kényelmességnek is, hiszen, ha például történelmi korra nyúltam volna vissza, vagy bankár lett volna a főhősöm, akkor ahhoz nagyon sok háttérmunkára lett volna szükség. Az orvoslásban sem tudunk mindent, ezért, amikor a fiatal orvosainkat egy hetes intenzív terápiás tanfolyamra kötelezték, azon én is részt vettem. Nyilván szakmailag is érdekelt, de a regényemhez is kellett, hiszen a főszereplőm intenzíves orvos.
Az általános covid osztályról van saját tapasztalatom, igen, de akkoriban nem nyilatkozhattunk a járványról, ezért a regénybe is csak olyan dolgokat emeltem be, amelyek az újságban is megjelentek.
Valós eseményekről vagy személyekről amúgy sem igazán tudok írni a kötöttség miatt, számomra sokkal nagyobb élvezet, amikor elszállhat a fantáziám és kapkodhatom a fejem a szereplőkön, akik csak úgy besétálnak a történetbe. Hihetetlen élmény.
Megmutatja a dolgozók heroikus küzdelmét
– A regény őszintén beszél főszereplője révén a hazai egészségügy áldatlan állapotairól, a koronavírus okozta helyzet kezeléséről.
– Ezek is csak olyan információk, amit mindenki a saját szemével lát már évek-évtizedek óta, a laikusok is. Egyáltalán nem volt célom negatív fényben feltüntetni az egészségügyet, sőt, a benne dolgozók heroikus küzdelmét akartam bemutatni, ami felemelő volt akkor, a járvány első hullámában, amikor a regényem játszódik. Az, hogy részesei voltunk egy ilyen eseménynek, hogy a világ rendjének a visszaállítása rajtunk (is) múlott, különleges élményt jelentett, erre a legtöbben jó érzéssel és büszkén emlékszünk vissza. Ám az újabb és újabb hullámokkal a mi lelkesedésünk is megkopott, és az az ellenséges hozzáállás, ami a laikus közvéleményből árad felénk, a maradék erőnket is kiszívta, és a kiégés legmélyebb bugyraiba taszította a szakmát. Na erről is lehetne írni, de az műfajilag leginkább poszt- vagy preapokaliptikus disztópia lenne, vagy realista abszurd, esetleg hiperrealistán szürreális kategória, már ha van ilyen.
– Haragudtak rád a kollégiád amiatt, hogy kibeszélsz ebből a zárt körből, vagy inkább hálásak voltak, hogy valaki legalább így beszél a valós helyzetről?
– Hogy mit szólnak a kollegáim? A szakmai részhez nincs mit hozzáfűzniük, az nyilván a laikusoknak érdekes, amúgy mindenki a szerelmi szálra fókuszál, az izgatja őket, hogyan alakult Anna sorsa, az Ivánnak pedig hogy volt képe ezt vagy azt mondani, csinálni. A rozmaringról Kertész Anna jut eszükbe, a Charles Bukowski nevű cica milyen aranyos, nem beszélve mindenki kedvencéről, a nagyiról. Én is ezt a szálat érzem izgalmasabbnak, hiszen ez maga a történet, minden más – a covid is – csak „szobabelső” vagy keret.
– Hogy került Charles Bukowski a regénybe?
– Hiszem, hogy az olvasmányaink és a zenék, amiket hallgatunk, éppen úgy meghatároznak minket, mint a természetünk, vagy akár a külsőnk. Allen Ginsberg, Charles Bukowski és Bob Dylan az apát definiálja, ahogy az a jelenet is, amikor a kertben az alkoholista írókról beszélget a lányával. Egyszerre utal a zúzós fiatalságára és arra is, hogy még mindig nem találja a helyét a világban. De ugyanezt jelentik a fizikai vagy a biológiai utalások. Lehet-e annál egyszerűbben megmutatni Anna hidegen realista viselkedési mintáit, mint azzal, amikor azt mondja, hogy nem érti, miért kellenek a szerelem bemutatásához a versek, amikor az biológiai képlettel is leírható. Ugyanilyen utalás a cím is.
Niels Bohr és Albert Einstein is inspirálták
– A Nincs Hold, ha nem nézed.
– Ez konkrétan a Niels Bohr és Albert Einstein vitáról szóló szállóige: amikor a kvantummechanika filozófiájáról beszélgettek, állítólag azt kérdezte Einstein Bohr-tól, hogy komolyan azt akarja-e mondani, hogy nincs Hold, amikor nem nézzük? Áttételesen ez lehet egy elkerülő magatartás, amolyan fejet homokba dugós, hogy ha nem gondolunk valamire, az nincs is. A főhősnek ez a megküzdési mintája mind a magánéletben, mint a kórházban, amikor a halál soha nem tapasztalt módon lesz része a napi rutinnak.
– Orvosként vagy íróként volt nehezebb átvészelni a járványt? Hogyan nézel vissza most arra a nehéz időszakra?
– A járvány elején, mivel elég élénk a fantáziám ugye, azon aggódtam, mi lesz, ha elkapom, mert biztos nem leszek képes méltósággal megfulladni, hanem kiidegelem a kollegáimat. Amikor megkaptuk az oltást, már nem féltem, de addigra a nyakunkon volt a második és a borzalmas harmadik hullám, majd a lelkileg-fizikailag egyaránt megterhelő negyedik hullám.
Most, hogy megint a nyakunkra zúdultak ezek a nyári fertőzések, már azt sem tudom hányadik, leginkább fáradtnak érzem magam.
Íróként szuper időszak volt, hirtelen rengeteg időm lett, hiszen a munka után délután semmi más teendő nem várt, hétvégére sem volt program. Imádtam azt a karanténes-bezárkózós időszakot, ráadásul, mint egy katasztrófafilmben, egyedül autózgattam az utakon – akkoriban ingáztam napi nyolcvan kilométert –, így minden szabadidőmben a karaktereim bőrébe tudtam bújni. Mintha folyamatosan egy filmben játszottam volna, úgy éreztem magam. Permanens flow volt.
Készül az újabb regényre (FOTÓ: csikszeredaikonyvvasar.ro)
– Hogyan tekintesz vissza most arra a nehéz időszakra?
– Nyilván nekünk sokkal-sokkal könnyebb volt, mint a szobafogságra ítélteknek, őszintén leveszem mindazok előtt a kalapom, akik hetekig nem dolgozhattak, össze voltak zárva egy kis lakásban, és még tanulni is kellett a gyerekekkel. És ne feledkezzünk meg azokról se, ahol mindkét szülő az egészségügyben vagy boltban dolgozott, mialatt a gyerekeik otthon „tanultak”. Amikor hallottam, ahogy az egyik intenzíves kolleganő telefonon magyarázta az általános iskolás gyerekeinek, hogy mit hol találnak a hűtőben, összeszorult a szívem. Épp miatta emeltem be egy kisgyermekes doktornőt a történetembe.
– Péterfy Gergely volt a mentorod a regény írása alatt. Miben tudott segíteni? Mások tanácsát is meghallgattad?
– Igen, végig ellátott tanácsokkal ő is, és az akkori csoporttársaim is a „regényíró” kurzuson. Péterfy-Novák Éva előszerkesztette, nagyon sok hasznos tanácsot kaptam tőle is. És ami a csodálatos, azok a visszajelzések: először az ismerősök írtak, hogy szerették, az utóbbi időben pedig rendszeresen kapok kedves üzeneteket ismeretlen olvasóktól is, ami feltölt reménnyel, hogy talán képes leszek még egy új regény megírására. Szeretném.
