Richter neve ismert, a története nem – Beszélgetés Berényi Annával

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja

A magyar gyógyszeripar megalapítójának, számos sikeres készítmény, például a Kalmopyrin atyjaként emlegetett Richter Gedeon regényes életét mesélte el legutóbbi könyvében (itt olvashat róla bővebben). Aki az alkímia és a népi gyógyászat területéről vezette át az országot a modern gyártásorok felé, ám végül a saját honfitársai törtek az életére. Életéről, emlékéről, és arról beszélgettünk, hogy milyen kép él ma rólunk.

– Mi fordította Richter Gedeon felé?
– A legelső momentum, ami megragadott, az a kontraszt az élete és halála között. Egyből tudni akartam, hogy történések milyen sorozata vezetett el odáig, hogy egy megbecsült polgár, kiváló üzletember ilyen sorsa jut. Amint jobban belemerültem az életébe, láttam, hogy tele van fordulatokkal, és az életén keresztül több síkot is be lehet mutatni.

– A személye is érdekes volt?
– A magánéletében a házassága egy gyönyörű romantikus szál, míg a fiával való kapcsolata megannyi embert próbáló konfliktus forrása volt. Ezen kívül mindig is érdekelt, hogy miként lehet a semmiből egy hatalmas vállalkozást fejleszteni, ezt is követhettem és megérthettem az életén keresztül. A gyógyszeripar története is nagyon lebilincselő ebben az időszakban, hiszen ekkor vált alkímiából és javasasszonyok praktikáiból igazi huszadik századi tudománnyá. Végül Richter egész életének hátteret adott a magyar történelem, és magyarázatot is adott a kiinduló kérdésemre, a kontrasztra.

– Milyen kép él ma a közvéleményben Richterről?
– Richter neve közismert, azonban a története nem. Sokan talán azt sem tudják, hogy a részvény neve mögött egy ember áll. A Richter gyár múzeuma sajnos egyénileg nem látogatható, csak előre egyeztetve csoportosan, így nehezen kerül oda érdeklődő. Spáh Dávid készített az életéről egy nagyszerű filmet (Nem tűntem el), ami szélesebb körű bemutatót is megérdemelt volna. Ezen kívül csak akkor találkozik a történetével az olvasó, ha kifejezetten keresi, és akkor is kevés részletet ismerhet meg a publikus forrásokból.

– Mennyire ismert az életpályája, tragédiája?
– A gyára és halálának körülményei ismertebbek. Pedig életének több fontos mozzanata is érdemes a figyelemre. Azért is lett olyan hosszú a regény, mert még egy feszes cselekményvezetés mellett is rengeteg megörökíteni valót találtam. Maga a kor, amelyben élt tele van érdekességekkel, tanulságokkal, hihetetlen fordulatokkal. Igyekeztem ezt úgy is bemutatni, hogy egy-egy villanásra megjelentettem olyan szereplőket, akik ma már híresek, néha világhírűek, és akkor Richter kortársai voltak Magyarországon.

– Az említett film ellenére nem nagyon ápoljuk az emlékét.
– Richter személyének és életművének méltatásából még hiányoznak lépések. Tudtommal még nincs emléktábla a Belgrád rakparti ház falán, ahol több, mint harminc évig élt, és a Normafa utcai volt nyaralója sincs védettség alatt. Kérdés, meddig marad meg ott az eredeti épület.

– A regény végi függelékből kiderül, hogy mennyi energiát fordított arra, hogy minél hitelesebben szólaljon meg a regényes életrajz. Milyen helyzetbe képzelte bele magát a legnehezebben?
– Az első és talán legnagyobb kihívást az jelentette, hogy szinte teljességgel hiányoznak a magánjellegű források, ezért a karaktere megformálásához nagyon kevés kapaszkodóm volt. A személyiségét apránként raktam össze magamban, ebben segített a kronologikus írásmenet, mivel „vele együtt nőttem”, így írás közben megismertem. Mivel nagyon kevés információból kellett kialakítanom a teljes képet, ezért úgy képzeltem el magamban, mint egy sérült fényképet, amelyen csak néhány részlet maradt éles. A köztük lévő űrt pixelről pixelre raktam össze, miközben arra vigyáztam, hogy harmonikusan érjek el a következő éles részletig.

– Mi jelentette a legfőbb akadályt?
– A legnagyobb kihívást a személyiségében a vallása okozta nekem. Én keresztény hagyományú, vallástalan családban nőttem fel. Amikor keresztény hősökről írtam, sosem okozott gondot elképzelni a viszonyukat Istenhez. Richter esetében azonban teljesen elveszettnek éreztem magam. Vajon hogyan beszélt az Istenéhez? Hogyan adott hálát neki, félt tőle vagy inkább bizalommal fordult hozzá? Úgy éreztem, addig nem tudok hitelesen írni róla, amíg valaki ebben el nem igazít. Így jutottam el Verő Tamás budai főrabbihoz, aki nagyon készségesen segített nekem. Végiggondolta velem például, hogy abban a korban, olyan viszonyok között vajon Gedeon és Nina házassága lehetett-e szerelmi házasság. Megmutatta a regényben leírt szertartások menetét. Természetesen ezen túl több könyvet is olvastam a témában.

– A szégyen és a dicsőség érzete keveredett bennem, miközben olvastam a könyvet. Önben milyen érzések kavarogtak írás közben?
– A csodálat a legjobb szó arra, hogy mit éreztem a történet legvégéig. Lépésről lépésre követhettem, hogy miként született meg egy multinacionális gyár a semmiből abban az időben, amikor a telefon és az autó még luxusnak számított. Hatalmas elszántság, még nagyobb munkabírás kellett hozzá, és minden részletre kiterjedő figyelem. Richter már a huszadik század legelején odafigyelt a dizájnra! Csak meg kell nézni az orvosságos dobozait és plakátjait, és egyértelművé válik a megtervezett gondolat mindegyik mögött. A marketing szerepét is korát megelőzően felismerte, több propagandistát foglalkoztatott, mint vegyészt. Ezen kívül a szociális érzék tekintetében is élen járt. Vigyázott a munkásaira, egész családokat foglalkoztatott, mert úgy gondolta, hogy nyugodtabbak az emberek, ha tudják, hogy a párjuk is jó helyen van. Nőket is nagy számban alkalmazott, és néha még magasabb bért is fizetett nekik, mint a férfiaknak.

– Aztán mindezt beárnyékolták a végzetes események.
– A történet utolsó negyedében a döbbenet vette át a helyet a lelkemben. Az volt a célom, hogy megértsem és bemutassam, miként történhetett meg ez a tragédia.

Egyrészt, hogy miként juthat el egy ország a jognélküliség olyan mértékű állapotába, amikor büntetlenül és közömbös tekintetek előtt zavartalanul gyilkolhat néhány bandányi ember másokat.

Másrészt azt is szerettem volna megérteni, hogy a körülmények ellenére miért maradt az országban Richter. Az utolsó évek történetét napról napra haladva dolgoztam fel magamban, átnéztem az akkor megjelent napilapok számait, hogy tudjam, miről értesült az akkori hírfogyasztó, és mit hallgattak el előle. Beszéltem szakértőkkel is, például Jakab Attilával, a Holokauszt Emlékközpont történészével, hogy jobban megértsem az országban akkor zajló folyamatokat. A regény végére úgy éreztem, hogy azt az adott helyzetet átlátom, de egyáltalán nem biztos, hogy egy hasonló helyzetben időben felismerném a veszélyt.

– Íróként nem bizsergett az ujja, hogy ne kanyarítsa más végzet felé a szereplői sorsát?
– Amikor életrajzi regényekbe fogtam, azt tetszett meg a műfajban a leginkább, hogy az a főszereplőről szól és nem az íróról. Az író a történet szolgálója és nem az alakítója. Sem a történetvezetésben, sem a próza stílusában nem akarok rátelepedni a történetre. Így is rengeteg hely marad a kreativitásra. Például egy forrásból annyi tudható, hogy Richterék Svájcba menekülhettek volna. Azt viszont már nekem kellett elképzelnem, hogy miként küzdöttek meg a dilemmával, hogy menjenek-e vagy maradjanak. Az én képzeletem adta a nekik a csomagolás feladatát, én adtam Nina kezébe a fia gyerekkori kistányérját, én képzeltem sérvkötőt a csomag tetejére.

– Mennyire volt nehéz megmaradni a valóság adta keretek között?
– Számomra a valóság korlátai felszabadítóan hatnak: a fő történés helyett koncentrálhatok a szereplőkre, az érzelmeikre, a konfliktusaikra, a részletekre. A legvégső jelenetnél mégis nagyon nehezemre esett megírni a valóságot.

Az első verzió, amit írtam, sokkal kíméletesebb volt, mert nem bírtam rávenni magam, hogy annyi kegyetlenségen vigyem keresztül a szereplőimet.

De léteznek leírások szemtanúktól, így nem tehettem meg, hogy nem az igazat írom meg. Napokba tellett, mire a tényleges, kegyetlen valóságot le bírtam jegyezni.

– A regény változtathat valamit Richter ismertségén, megítélésén?
– Nincs illúzióm a tekintetben, hogy hányan olvasnak ma Magyarországon vastag kortárs regényeket. De én akkor is elégedett leszek, ha néhány olvasó elgondolkodva teszi majd le a kötetet. Titkon abban is bízom, hogy talán néhány ember jobban megérti majd az akkori politikai folyamatokat és nagyobb felelősséggel gondolkodik a mai történésekről is. Úgy érzem, elmaradásban vagyunk a szembenézésben: el kell fogadnunk, ki kell mondanunk, hogy Richter is, és a gyilkosai is magyarok voltak. Ahhoz, hogy ez többet ne fordulhasson elő, ez lenne az első lépés.

– Remek kezdeményezés, hogy a honlapján össze lehet vetni a regény fejezeteit az életrajzi dokumentumokkal, kvázi leellenőrizni, hogy mi a valóság és mi az írói fantázia terméke. Honnan jött az ötlet?
– A Kossuth Zsuzsa életét feldolgozó regényem kapcsán több olvasó is írt nekem, tudni szerették volna, hogy mi igaz a regényből. Akkor ezen felbuzdulva készítettem egy honlapot, de mivel az írás során nem dokumentáltam rendesen a forrásaimat, az nem lehetett teljeskörű. Ebből a tapasztalatból kiindulva Richter regényének már úgy álltam neki, hogy végig pontosan feljegyeztem a forrásaimat, így tudtam egy mindenre kiterjedő forráslistát adni az olvasó kezébe.

– Milyen volt a fogadtatása?
– Magam is meglepődtem, hogy milyen lelkesen fogadták az olvasók ezt. Volt olyan vegyész, aki végigellenőrizte az összes kémiai forrásomat és regényrészletemet. Annak is örülök, hogy van, aki ennek kapcsán böngészni kezd a honlapon megjelölt források között.

– Folytatódni fog az életrajzi regények sora? Van már kiszemelt személy?
– Úgy érzem, még egy életrajzi regény van bennem. Már javában írom. Sokat gondolkodtam rajta, hogy merhetek-e én a kiválasztott hőshöz nyúlni, hiszen nagyon komoly szerzők foglalkoztak már vele korábban. Petőfi Sándorról van szó. De hogy merek én Illyés Gyula után róla írni?

– Alkotóként ez sosem könnyű kérdés…
– Hát csakis úgy, hogy teljesen más szemszögből közelítem meg őt. Nem célom, hogy irodalmilag mutassam meg, értékeljem – nem értek hozzá. Az embert, azt a nagyon fiatal embert szeretném megmutatni, aki volt, és aki persze alkotott. Huszonhat évesen halt meg! Nekem is van két fiatal felnőtt fiam, a korosztályukat ismerve, és ilyen szemmel olvasva Petőfi történetét egy rendkívül összetett személyiségű, nagyon tehetséges, rebellis ember képe rajzolódott ki előttem, amelyet, úgy érzem, szinte alig ismer valaki az országban. Kevesen tudják róla, hogy milyen polgárpukkasztó, fordulatos sorsú, mai szemmel nézve is érdekes személyiség volt. Megérdemelné, hogy végre ne csak a szobrot lássuk belőle, hanem az embert is.

BERÉNYI ANNA legutóbbi művei: Annamari; Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza.