PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja
Jó évet zárt a magyar irodalmi krimi, hiszen legjelesebb képviselője idén két regénnyel is jelentkezett. Szindbád nyugat-berlini kalandjai után Sherlock Holmes látogatott el Budapestre egy ingatag és kényes politikai időpontban, 1928-ban. Az ország forrong és búslakodik, a bűnt pedig üldözni kell. Szerencsére a brit detektívnek segítsége is akad. Csabai Lászlóval a hozott karakterekről, a korszak furcsaságairól beszélgettünk, illetve arról, hogy miben más az irodalmi krimi műfaja a lektűrétől.

– Úgy tudom, ez volt az első alkalom, hogy felkérésre írtál regényt (itt olvashat róla bővebben). Mennyiben volt más ez a munka, mint az, ami már odabent dörömböl egy ideje?
– Igen, így van, Király Levente, a Corvina igazgatója kért fel, hogy írjak egy könyvet Holmes főszereplésével. De rögtön a magamévá tettem az ötletet. Azonnal az ugrott be, hogy Holmes nyomozását Rothermere látogatásával kellene összekötni. Hisz az ifjú Rothermere angol, így nyilván van angol kísérete. Egyébként jó felkérésre írni. Ha úgy vesszük, a pályázati felhívások is felkérések, hiszen általában megmondják, milyen témában, milyen műfajban íródjon a mű.
– Milyen volt más író figurájával dolgozni? Vagy Sherlock/Watson alakja már annyira univerzális lett, hogy teljesen mindegy ki volt a szülőatyja?
– Élvezet volt. De szabadon formáltam ezt a két karaktert. Főleg Holmes-ét. Ami leginkább azt jelenti, hogy eltúloztam néhány jellemvonását. Olykor a komikumig. Tiszteletlen voltam vele. Remélem, ezzel nem sértem meg Holmes rajongóit. Elvégre tudatosítanunk kell: Holmes egy kitalált figura. Eszköz egy irodalmi műben. Így az én kaméleonregényemben is.
– A regényben szinte fontosabbnak tűnt megmeríteni a híres detektívet a korabeli magyar viszonyokban, mintsem az, hogy valóban nyomozzon. Találkozik Kosztolányival, stadionba megy. Te is kezdted egy kicsit másként látni a húszas éveket egy angol szemüvegén át?
– Nem volt jó véleményem arról a korszakról, és most még kevésbé van. Ilyen szempontból tehát alapvetően nem látom másként a két világháború közötti úgynevezett „ellenforradalmi rendszert”. A lényeg gyakran a részletekben van, és sok-sok korszakfestő aprósággal találkoztam az anyaggyűjtés során. Ezek jelentős részét bele is integráltam a regénybe. Például a lélegzetelállítóan izgalmas budapesti cirkusz- és mutatványosvilágot, amelyről eddig nem voltak ismereteim.

– Mágikus pillanat, amikor Conan Doyle karaktere és a te bevált karaktered, Szindbád találkoznak. Váratlan ötlet volt, vagy már a kezdet kezdetén erre akartad felfűzni a regényt?
– Hirtelen ötlet volt. És nem hátsó szándék nélküli. Schiffer Árpád – ez Szindbád, a detektív valódi neve – szerepeltetésével szeretném ráirányítani a figyelmet a Szindbádról szóló regényeimre. Jó kis könyvek azok! Érdemes őket kézbe venni.
– Viharos időszak ez, a trón üres, az ország csonka. Egy pillanatra elképzeltem, hogy mi lett volna, ha Rothermere vagy egy Habsburg helyett maga Sherlock lett volna a magyar király. Más országban élnénk?
– Vannak időszakok, amikor egy zseni sem segíthet, és vannak, amikor egy nem zseni is csodát tud tenni, vagy legalábbis meg tudja óvni a reá bízott országot a katasztrófától. Ilyen helyzetben volt Tisza István 1918 nyarán. Ha következetesen kiállt volna a hadüzenet ellen, az feszültséget keltett volna az osztrák és a magyar csúcsvezetés között, de talán megúsztuk volna az első világháborút. Károlyi Mihálynak is volt egy nagy történelmi lehetősége: 1919 márciusában nem Kun Béláékkal, hanem a korábban uralkodó párt néhány prominensével kellett volna kiegyeznie az össznemzeti honvédő háború érdekében. Vagy az adott körülmények között vállalni következetesen a harcot. Horthy nagy pillanata pedig 1944 áprilisában jött el. Megmenthette volna a zsidók egy jelentős részét. Nem nyíltan kellett volna a németekkel szakítani, hanem húzni az időt. Ímmel-ámmal végezni a deportálásokat. Hisz a szovjetek már szinte szó szerint „itt voltak a spájzban”.

– És a mögöttünk álló pár évtized?
– Az elmúlt században nem teljesített jól sem az aktuális uralkodó osztályunk, sem az ország aktuális vezetője. Úgy vélem, ha a regény által bemutatott korban valódi demokrácia lett volna Magyarországon, például titkos választásokkal, akkor a kisgazdapárt jutott volna hatalomra. Ők egy radikális, de nem ultraradikális földreformmal kialakíthattak volna egy olyan osztályt, amely átvehette volna a hatalmat a sokszorosan leszerepelt nagybirtokosoktól és dzsentriktől.
– Sokszor használják az irodalmi krimi kifejezést. Szerinted van értelme egy ilyen kategóriának? Vannak jól érzékelhető különbségek a krimi és az irodalmi krimi között?
– Nincs oka annak, hogy ne használjuk ezt a kifejezést. A „sima” krimi, a lektűr krimi jellegzetessége, hogy a hangsúly a logikai vázon van. Például Agatha Christie-nél.
Az ő könyveit szinte felfalja a logika, olyanok, mint egy-egy matematikai egyenlet. S mivel én sosem voltam jó matematikából, az ő művei is csak fejtörést okoznak nekem, katarzist nem.
Az irodalmi krimi ugyanolyan teljes mű, mint bármilyen jó szépirodalmi epikus alkotás. Frappáns története van, és finoman ábrázolt karakterei. És legfőképp: ezer szállal kapcsolódik a valósághoz. Bár – végső soron –, mivel a valóság ábrázolhatatlan, hisz nem is valóság, hanem „valóságok” vannak, a szépirodalmi mű is csak a valóság illúzióját nyújthatja. De ez már filozófiai probléma. Ez tehát a leglényegesebb különbség. Christie és Arthur Conan Doyle művein is érezzük, hogy Anglia sosem volt olyan, mint amilyennek leírták. Én Holmes történeteivel nem vagyok elfogult: lektűrnek tartom őket.

– Pejoratív értelemben?
– A lektűrrel nincs semmi gond. Segíthetnek eljutni a klasszikusokig. Én is gyakran ajánlom a könyvtáram – egy iskolai könyvtárban dolgozom – olvasóinak. És feldolgozni is jó a lektűrt. Éppen azért, mert már mindenki viszonyul valahogy az alakjaihoz, és ezt a képet élvezetes megzavarni. Az én könyveim természetesen szépirodalmi alkotások. De ugyanakkor kaméleonregények is. Kaméleonregényt írni gyönyörűséges, de nehéz feladat.
– Gyakran emlegeted a kaméleonregényt. Mit jelent ez pontosan?
– A kaméleonregény ahhoz a várakozáshoz idomul, amivel elkezdik olvasni. Aki történelmi valóságot vár tőle, annak történelmi realista regénnyé válik. Aki társadalomrajzot vár, annak szociográfiai regénnyé válik. Aki lélekrajzot vár, annak pszichologizáló regénnyé válik. Aki krimit vár, annak detektívregénnyé válik. Aki szerelmi történetet vár, annak pedig szerelmi, akár melodramatikus históriává válik.
– Kit tudnál még elképzelni egy Csabai-regényben? Poirot, Maigret, Harry Hole?
– Elvileg bárkit. De már nem tervezem ismert karakter bevonását. Mert ezt a játékot nem érdemes túlzásba vinni.
CSABAI LÁSZLÓ legutóbbi művei: Inspektor Szindbád; A vidék lelke; Szindbád, a forradalmár.