María Aldave: 500 év felfedezőútjai | Falusi Dóra ajánlója
Ötszáz évvel ezelőtt a világot a kereskedelem globális átalakulása tartotta lázban: ki, hogyan, mennyi idő alatt jut el egyik kontinensről a másikra, és mit talál ott? Királyok és császárok kegyén, előrelátásán, hataloméhségén múlt a világkereskedelem átrendeződése. És persze azokán a vállalkozó szellemű felfedezőkön, akik megtették a kockázatos utat.
Fernão de Magalhães, azaz Magellán neve mindenkinek ismerősen cseng. Az általa indított expedíció révén 1519 és 1522 között elsőként hajózták körbe a földet. Amit viszont már kevesen tudnak, hogy Magellán halála miatt végül Juan Sebastián Elcano vezetésével vált sikeressé az út. María Aldave könyvének alcíme ezért mindkét férfi nevét feltünteti, és ezen út jubileumát teszi meg az album születésének apropójává. Jogosan.
Az elmúlt 150 év legnagyobb úttörőiről már írtunk a Felfedezők enciklopédiája kapcsán, és ezen vállalkozásokat megismerve sem győztünk hüledezni. Az 500 év felfedezőútjai című rendkívül igényesen és gazdagon illusztrált albumot olvasgatva ismét lesz okunk újragondolni a múlt nagy teljesítményeit. A 16-18. század között – ahogy a Selyemutak című könyvében Peter Frankopan történész is megfogalmazta (erről bővebben itt olvashatnak) – a világ addigi, több évezredes kereskedelmi tengelyének európai-ázsiai súlypontja Amerika és Európa felé tolódott el. A változás addig soha nem látott ütemben indult meg: az áruforgalmi csomópontokon városok létesültek, ahol mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységbe kezdtek, adminisztrációs rendszerek alakult ki, a hajóútvonalak pedig egyre forgalmasabbá váltak. Megkezdődött a világ visszafordíthatatlan és rohamléptékű átalakulása.
Az album a korabeli feljegyzések alapján részletesen rekonstruálja a különböző ázsiai és újvilágbeli kereskedelmi útvonalak nehézségeit és kihívásait. Beleértve azt is, hogy mikor melyik árucikk volt a legkelendőbb, és miért. Az ókori rómaiak például rajongtak a lenvászonnál is könnyebb selyemért, ezért minden veszéllyel dacolva rendszeresen hozattak belőle Kínából. Nem is volt más választásuk: a kínaiak olyan ügyesen (értsd: halálbüntetés terhe mellett) titkolták a gyártási technológiát, hogy a selymet lehetetlenség volt máshonnan beszerezni. Még az sem tántorította el őket, hogy a szállítás magas költségei miatt a szenátus betiltotta az importját.
Megtudjuk továbbá, hogyan és miért ösztönzött a homályos jelentésű Eldorádó annyi felfedezőutat Dél-Amerikába, illetve hogy a bors, fahéj, szegfűszeg vagy épp a tömjén milyen veszélyes és hosszú fűszerutakon jutott el Európába. Megismerhetjük a csokoládé európai diadalútját, amely eleinte nem is volt sikertörténet. Bár az olmákok a kakaót már az i.e. 1500 évvel is termesztették és fogyasztották vallási ceremóniák részeként, a 16. században a spanyolok még kifejezetten visszataszító italnak tartották a csípős és ánizsos ízű, zsírosan és habosan tálalt italt. Leginkább mint folyékony bélsárra hivatkoztak rá a királyi udvarokban.
Csak a 17. század közepétől kezdte meg diadalútját az európai ízlésvilágnak már jobban megfelelő ízvilággal: cukorral, vaníliával és fahájjal fűszerezve. A recept olyan jól sikerült, hogy később a frissen alapított amerikai kolóniák nőtagjai még a templomban, mise közben is ezt kortyolgatták. Amikor ezt betiltották, sokan inkább a kakaót választották, és nem jártak többet templomba. (Az indiánokkal ellentétben az európai vallási élet nem fogadta tárt karokkal a különleges italt.) Franciaországban csak az 1789-es forradalom után kóstolhatta az arisztokrácián kívül más is, míg végül új fejezetként, 1912-ben Belgiumban elindult az első, masszával töltött csokoládé tömeggyártása.
Az új földrészek és szigetek meghódítása után a tengeri utak céljai tudományos jellegűek lettek. A brit James Cook kapitány például az kívánta megfigyelni, hogy a Vénusz hogyan halad át a Föld és a Nap között – annak érdekében, hogy kiszámolhassák a Földnek a Naptól való távolságát. Ebből az apropóból jött létre az egyik első nemzetközi tudományos misszió, mivel ehhez meg kellett figyelni a Vénuszt a Föld két különböző pontján, és ugyanazon a napon. A világ minden uralkodóháza csillagászokat küldött a tengerekre, így került Cook is Tahitire. Emellett pedig titkos úticélként fel kellett térképeznie Ausztráliát (akkori nevén Új-Hollandiát).
Amerika felfedezése kapcsán a legnagyobb hasznot az arany- és ezüstbányák hozták a spanyol királyi háznak. Az arany megszerzése tömegeket vonzott a földrészre, amely így robbanásszerű fejlődésnek indult. Az első kínai (és nem európai!) bányászokat hamar elűzték a fehér pionírok, miközben az őslakosokat az általuk behurcolt betegségek tizedelték meg. A különböző kereskedelmi útvonalak felosztása további vérontásokhoz vezetett, innen pedig már csak egy lépés volt a rabszolgautak kialakulása: a 17. és a 19. század között 12 millió ember vált rabszolgává.
Az 500 év felfedezőútjai ezeket az izgalmas, lázas évszázadokat lassítja le nekünk annyira (Mester Yvonne tolmácsolásában), hogy a nagy felfedezések hatásait nem csak a végeredményt tekintve, jelenünkből láthassuk, hanem folyamatában is megismerhessük. Végigkalauzol a világkereskedelem történetén és gazdasági, valamint társadalmi hatásain a rabszolgakereskedelem kialakulásától kezdve a meghódított területek adózási rendszerén keresztül. A gyönyörű album segítségével civilizációnk eme mozgatórugóját és annak kibontakozását fedezhetjük fel.
