Rahaf Mohammed: A lázadó | Falusi Dóra ajánlója
A fiatal szaúd-arábiai lány 2019-ben menekült el a hazájából, ahol a vallásra hivatkozva éli ki a rendszer a nőgyűlöletét. Memoárjából kiderül, hogyan nevelkednek a lányok ebben a zárt királyságban a férfiak akaratát követve, akik a legalapvetőbb jogaikat sem veszik figyelembe. Egy bátor nő drámai története.
21. Század, 286 oldal, 3990 Ft
Nehezen éri el a világ ingerküszöbét a női egyenjogúság kérdése, főleg ha egy gazdaságilag kimagasló teljesítményt nyújtó országban szenvednek csorbát a jogok. Szaúd-Arábiára leginkább úgy tekintünk, mint a világ egyik (ha nem a) legnagyobb kőolajkitermelőjére és olajexportőrére, melynek királya a világ egyik leggazdagabb embere, nem mellesleg pedig az ország a muszlim vallás központja. Minden adott tehát a jóléti társadalom megerősödéséhez, gondolhatnánk.
Azonban a szaúdi abszolút monarchia legfontosabb intézménye maga az uralkodó Szaúd család, az országban nincs se kormány, se alkotmány, se szabad választások. Van ugyan olyan muszlim vallási vezető és szerv, akivel és amellyel az uralkodónak konzultálnia kell és egyhangú döntéseket kell hoznia, de a női egyenjogúság tekintetében az érdekek megegyeznek: a nők a társadalom minden szintjén alacsonyabb rendű embereknek számítanak, akiket fegyelmezni és büntetni kell.
Az Iránban napjainkban is zajló utcai tüntetések ismét ráirányították a figyelmet erre a témára. A vele szomszédos országban, Szaúd-Arábiában született Rahaf Mohammed memoárjából pontosan megérthetjük, hogy miért kelt ott szó szerint forradalmi indulatokat ez a kérdés. A lázadó című könyv rávilágít ennek a rendszernek az álságosságára, amely a vallásra hivatkozva éli ki nőgyülöletét.
Amit eddig is tudott vagy sejtett a világ, azt most egészen közelről ismerhetjük meg a szerző életén keresztül.
Megrázó olvasmány A lázadó. Nehéz feldolgozni, hogy a vallásra hivatkozva milyen elképesztő mértékben kontrollálják és bántalmazzák a férfiak az ott élő nőket. Nehéz olvasni egy gyerek, majd egy kamasz belső monológját annak kapcsán, hogy miként és miért verik és alázzák meg nap mint nap. Egy nőnek verés jár többek között azért, ha egyedül megy haza az iskolából, ha egy férfi előtt lép be az ajtón, ha nem adja át azonnali felszólításra a telefonját vagy a laptopját, ha nem szolgálja ki a férfiakat vagy ha csak rájuk pillant.
Bármikor elhurcolhatják őket
A felsorolás nem teljes, és akkor még nem esett szó a vallási rendőrségről, amely már akár egy férfi családtag kérésére is elhurcolhatja és bebörtönözheti őket mindenféle tárgyalás vagy jogi képviselet nélkül. A nők azonban még ennél is jobban félnek attól az élőhalott állapottól, amikor addig verik és (orvosi segítséggel) gyógyszerezik az akár kiskorú áldozatot, aki ellenszegülni merészelt, amíg élete végéig magatehetetlen emberi roncs nem lesz. Ez történt Rahaf egyik nővérével is, miután megpróbált elszökni otthonról.
Minden erőszak jogilag legális és vallási doktrínával alátámasztott. Az elmúlt hosszú évszázadok óta a nők alkalmazkodtak ehhez, és lefokozott önbecsülésük generációról generációra öröklődik, így az egyetlen iránymutatás, amit szenvedéseik elviseléséhez tudnak adni lánygyermekeiknek, az az, hogy „ne keresd a bajt”. Megdöbbentő az a fajta engedelmesség, amellyel a nők viszonyulnak a helyzetükhöz.
Még az anyja is gondolkodás nélkül kiszolgáltatja őt az erőszaknak, és nem egyszer nézi végig, ahogy brutálisan megverik a fivérei.
Mohammed könyvének nagy erénye, hogy végigköveti azt a folyamatot, amelynek során a testvérek egymás ellenségei lesznek. Bemutatja, hogy a fiúk miként tanulják el apjuktól a fizikai és a lelki bántalmazás gátlások nélküli használatát, és hogyan változnak meg a családon belüli kapcsolatok értelmetlen dogmák miatt. Azt is megtudhatjuk, hogy a szaúdi kormány ugyan több weboldalt, könyvet és filmet is blokkol az interneten, de azért vannak kiskapuk.
Rahaf Mohammed a bangkoki reptéren
Rahaf is ezek segítségével jut el több olyan olvasmányig és információig Szaúd-Arábiáról és az iszlámról, amelyek segítségével sikerül döntésre jutnia az életét illetően. Ilyen például Farag Foda A hiányzó igazság (Al-hakíka al-gáiba) című kötete, amely leírja, hogy „elfogadhatatlan, hogy az iszlám önjelölt képviselői terrorizáljanak bennünket, muszlimokat. Az iszlámban egyedül a próféta szent.”
Szökésének története szintén megrázó, és ráirányítja a figyelmet arra, hogy sok ország még mindig milyen képmutató a segítségnyújtás terén. Hivatalosan támogatják az áldozatokat, de a beutazási engedélyt azonnal megtagadják, ha egy muszlim nő a férfi családtagjának engedélye nélkül kíván belépni az országukba. Az, hogy Rahaf miként jutott el mégis Kanadába, ma már történelem, hiszen egy adott ponttól kezdve a reptéri drámáját az egész világ figyelemmel kísérte – végül ez a hatalmas médiafigyelem lett a menekülés záloga is.
Az egyenjogúság kérdése fontos téma minden vallásban, ám érdemes tudni, hogy az iszlám alapvetően nem egy elnyomásra vagy agresszióra épülő vallás.
Magyarországon az iszlámhoz való hozzáállás oly mértékben átpolitizálódott, hogy a legmegosztóbb témák egyike lett, emellett sztereotípiákkal terhelt és jelentősen alulinformált közegben esik szó róla. Ám ahogy azt az iszlám- és Közel–Kelet-szakértő Rostoványi Zsolt kifejti Az iszlám és a 21. század című könyvében, a világ második legnagyobb vallása nagyon is egységes és békés, még ha jellemző is rá az értelmezések pluralitása (ez azonban több más vallásról is elmondható).
A nőiségtől való félelem története
A lázadó egy bátor nő drámai története, amely betekintést enged a zárt ajtók mögé. A könyv elsősorban nem irodalmi, hanem kulturális, informális és figyelemfelhívó értéke miatt fontos olvasmány. Emellett jól felépített, feszes és gördülékeny szöveg, amely annak ellenére sem lesz hatásvadász, hogy már rögtön az elején felhívja a figyelmet a benne leírt szexuális erőszak és öngyilkossági gondolatok tartalmára.
Rahaf kiemeli annak abszurditását, hogy történelmi hagyományokkal alátámasztott dogmákat fogadnak el fenntartás nélkül a társadalom alapjának, miközben egyértelműen kirajzolódik a nőiségtől és a nemiségtől való félelem és frusztráció. A könyv végére érve egyetértünk Rostoványi szavaival (a teljes interjút itt olvashatja): „Nem a vallások okolhatók az erőszakért, hanem azok, akik a vallással igazolják az erőszakot.”
