J. M. Coetzee: Jézus halála | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A 2014-ben elkezdett trilógia zárul le Coetzee új regényével, most ér véget az ötévesen megismert David, és az őt kísérő, majd őt felnevelő Simón története, aki anyát is szerzett az árván maradt gyermek mellé. Egyszerű családtörténet vagy az új Megváltó históriája a Jézus-trilógia? Allegória vagy rafinált példabeszéd? Nem könnyű eldönteni, mert a Nobel-díjas író nem a könnyű válaszok híve. (A mű méltán került az áprilisi toplistánk első helyére.)
A fantasy és a fiatal felnőtteknek (young adult) szóló fikciós munkák szerzői ültették el a bogarat a fülünkbe, hogy valamirevaló mű csak trilógia lehet. Sőt: a trilógiák trilógiája. Magát komolynak számító kisiparos eleve ilyen hármas csoportokban gondolkodik, már úgy is fog neki, hogy ebből bizony regényfolyam lesz. Nem csoda, ha kialakult bennem, bennünk némi szkepszis a trilógiák iránt. Tényleg van annyi lendület, átütő erő és potenciál egy-egy témában, vagy pusztán a marketing és példányszámok nyújtotta csábító lehetőségek nyújtják (olykor a végtelenségig) a szereplők sorsát. Mert nincs párka, aki elvágná a fonalat.
Nos, a kétszeres Booker-díjas (ő volt az első szerző, aki duplázni tudott) és egyszeres Nobel-díjas szerzőt, John Maxwell Coetzeet viszont már nehéz lenne azzal vádolni, hogy egyrészt nincs arányérzéke, másrészt így akarna több olvasóhoz jutni. Vagyis, ha ő trilógiát ad ki a kezéből, akkor joggal gondolhatjuk, hogy a mögött valóban a nyersanyag „döntése” áll, vagyis a történet szabta meg a terjedelmet, ő meg csak engedelmesen követte. Ezt a gyanút erősíti az idő is, hiszen 2013-ban adta ki a Jézus gyermekkorát (nálunk rá egy évre jelent meg a Helikon kiadó gondozásában) és 2019-ben fejezte be a Jézus halálával (ez nálunk idén jött ki és már az Athenaeum kiadásában).
Az ötéves fiú és a gondját viselő férfi története egy hajón kezdődik. A gyermek nyakába a szülei egy levelet kötöttek, hogy annak alapján megkereshesse őket, ha később úgy dönt. A levél azonban elkallódik, és a kisfiú árvább lesz az árváknál is, így a mellécsapódó férfira hárul a feladat, hogy gondját viselje nevelőapaként, majd anyát szerezzen mellé, hogy családként éljenek az új hazában, ahová a hajó is tart. Az átmeneti sivatagi táborban nevet is kapnak (David és Simón), majd elindulnak Novilla, az áttelepülési központ felé. Az első regény jobbára a beilleszkedésről és Inés, David nevelőanyjának megtalálásáról szól.
A másodikban, Jézus iskoláiban már egy Estrella nevű városban találjuk őket, itt kezd el tanulni David, és máris számos bonyodalom történik, amit nem szeretnék lelőni. A trilógiát záró regényben a kisfiú már tízéves és mindene a foci. A tömbház előtti grundon fedezi fel Julio Fabricante, a közeli árvaház, Las Manos igazgatója, aki magát csak „educadornak” (nevelőnek) nevezi magát. Megtetszik neki David játéka, s jól láthatóan azon mesterkedik, hogy a fiú az árvaház csapatában játszhasson. A lehetőség miatt David „megtagadja” a nevelőszüleit, kijelenti, hogy ő igazából árva, így minden akadály elhárul az elől, hogy az árvaház profi (igazi mezek, igazi meccsek, igazi edzések) csapatában ontsa a gólokat.
Simón és Inés, aki ekkor már külön él, de még egy tömbházban, mindent elkövet, hogy visszakapják a fiúkat, de akaratuk megtörik David makacsságán és az igazgató eltökéltségén. Megint szóba kerül, hogy ki is igazából David, miért emlékszik a német nyelvre (a spanyolt már új hazájában tanulta meg), kik lehetnek a szülei. Végül szomorú hírt kapnak az intézményből: a fiú megbetegedett, és az ottani gyengélkedőben nincs kapacitás az ápolására. Aztán kiderül, hogy ami első látásra ártatlan térdfájásnak tűnt, az egy ritka és komoly betegség. A Saporta-szindróma azokat az idegpályákat támadja, amelyeken az agy jeleket küld a végtagokba, az általános ízületi gyulladás ennek a tünete. Viszont már a tömbházi gyerekek és a kórházi dolgozók is azt rebesgetik, hogy a kór halálos…
Coetzee vállalkozásának nagy kérdése, hogy David életét vajon a Megváltó mai történeteként kell-e olvasni, ahogy azt a cím egyébként egyértelműen ki is jelenti. Nos, az Ausztráliában élő dél-afrikai író ennél árnyaltabb és finomabb utalásrendszert dolgozott ki. Például amikor az árvaházi csábítás kapcsán szóba kerül, hogy ki is valójában David, a kisfiú így felel: „Vagyok, aki vagyok!”. A kórteremben pedig kedvenc (és egyetlen) könyve, a Don Quijote kapcsán kezd el meséket szőni az őt figyelmesen követő hallgatósága nagy-nagy örömére. Ezek kétségtelenül példabeszédeknek hatnak. Ráadásul aki csak kapcsolatba kerül a fiúval, azonnal felismeri (és lépten-nyomon hangsúlyozza), hogy különleges gyermekről van szó.
A Jézus-trilógia nem a készen kapott válaszok története. Coetzee műve nem szájbarágós és nem a hegyi beszéd érdekli. Morfondírozós, a filozófiai fejtegetéseknek is helyt adó, kristálytiszta mondatokkal (Szieberth Ádám gördülékeny fordítása) dolgozó próza ez, amelyben bőséggel akadnak izgalmas világi fordulatok. Például egy gyilkosság is, amely a második regényben bomlik ki, de a szálak a Jézus iskoláját is átfonják. Egy szó mint száz: korunk egyik legizgalmasabb szerzőjének vállalkozása szinte kötelező olvasmány a világirodalom eseményei után érdeklődő olvasónak.
J. M. COETZEE legutóbbi könyvei: Fogaskerekek; Jézus iskolái; Jézus gyermekkora.
