KÖNYVTERASZ
Nem akármilyen lista jött össze áprilisra a világirodalom terülj-terülj asztalkáján. A sort az Ausztráliában élő dél-afrikai Nobel-díjas szerző trilógiája kezdi és a mindig nyugtalanító brit írónő novelláskötete zárja. Közrefogva egy letisztult norvég regényt a bűntudatról, a francia mémkirály interjúit és esszéit, illetve egy eddig még kellőképpen fel nem fedezett német szerző borzongató disztópiáját. Remény, nihilizmus, szeretet.
Nem is nagyon volt kérdés, hogy áprilisban ki vigye el az első helyet listánkon. John Maxwell Coetzee a Jézus halálával ugyanis befejezte nagyszabású trilógiáját. Az ötéves David és a leendő nevelőapjaként véletlenül mellécsapódó Simon története a magyar olvasóknak 2014-ben kezdődött el a Jézus gyermekkorával, majd 2018-ban folytatódott a Jézus iskoláival, amikor a főhősünk már az iskolapadot koptatja. A harmadik részben David még mindig csak tízéves és minden gondolata a foci körül forog. Ám egy nap furcsa kór dönti le a lábáról, amely úgy tűnik, lassan már az életét veszélyezteti. Megromlott egészsége miatt felbolydul az egész város, hiszen David soha nem volt hétköznapi gyerek: akivel csak találkozott, arra szinte borítékolhatóan mély hatást gyakorolt.
A Jézus-trilógia nagy erénye, hogy bár a cím látszólag nem sok kétséget hagy David kiléte felől, a regény maga sokkal óvatosabban, sokkal finomabb áthallásokkal kezeli a lehetséges bibliai párhuzamokat. Vagyis nem a mai kor Megváltójának történetét vehetjük kézbe, s még csak nem is didaktikus példabeszédet – bár egy kicsit talán mégis. Szerencsére a Nobel- és kétszeres Booker-díjas szerző (ő volt az első, aki kétszer is megkapta az angolszász irodalmi élet egyik legfontosabb elismerését) arányérzéke sokkal kifinomultabb, hogy a hegyi beszéd csapdájába lépjen. Sokkal áttételesebben, ám átütő erővel fogalmazza korunk dilemmáit.
Ahogy mondani szokás, Michel Houellebecq akkor is érdekfeszítő, ha csak elszámol húszig. És könnyen lehet, hogy még ekkor is megosztó vitákat váltana ki.
De lassan már ezt is várjuk el tőle a kortárs világirodalom fenegyerekének kikiáltott szerzőtől, a mémek választott királyától. Elvárjuk, hogy megbotránkoztasson, hogy hangosan vitázzunk vele, hogy megtagadjuk, majd magunkhoz öleljük. És most még inkább közel kerülhet hozzánk, hiszen az Intervenciók 2020 (senkit ne riasszon el a cím!) közel harminc év interjúiból, esszéiből válogat. Kirajzolják a pálya útját a világhírig, és azt is, hogy eközben hogyan változott, hogyan alakult a gondolkodása.
„Miközben ezt a könyvet olvastam, időnként fölszisszentem, időnként fölnevettem, időnként a fejemet csóváltam, időnként bólogattam. A legszívesebben pedig szerettem volna visszakérdezni, közbeszólni, elmagyarázni és megmagyaráztatni szavakat, mondatokat. Az biztos, hogy a közönyösség messzemenően hiányzik ezekből a szövegekből, amelyek ily módon bennünket se hagynak szenvtelenül”, írta a könyvről kritikusunk, Benedek Szabolcs.
A hatvanéves aneszteziológussal, Carlával megtörténik a sofőrök legrosszabb álma: kollégája kérésére magával viszi a vidéki útjára a huszonéves, kissé tudálékos és nem teljesen szimpatikus Synne-t. A lány tele van ambícióval, egész úton arról beszél, hogy épp színpadra alkalmazza Dosztojevszkij híres regényét, A Karamazov testvéreket. Aztán az egyik kanyarban az élet, vagy inkább a dosztojevszkiji végzet közbeszól: az autó lesodródik, és a kéziratot rejlő aktatáska halálos sérülést ejt a lány nyakán. Carlára pedig, aki könnyebb sérülésekkel túléli a balesetet, rázuhan a bűntudat…
A norvég újságíró, Cecile Enger regénye, a Lélegezz „nem az a tűzijátékos, bravúros mondatokkal és elképesztő fordulatokkal operáló szemfényvesztés, hanem egy nagyon visszafogott, földközeli remekmű. Amely legtöbbször fel sem tűnik, még olvasás közben sem, de az alapkérdései nagyon sokáig képesek visszhangozni bennünk. Talán nehezen fogunk bele, mert nem nagyon kelleti magát, nem esik ránk a könyvesboltban, aztán valahogy nem akarjuk visszatenni a polcra”, írtuk a könyvről.
Ha a norvég írónő regényét a letisztultsága és visszafogottsága miatt fogjuk szeretni, akkor a lista negyedik helyét elfoglaló német szerző, Georg Klein regényét izgalmas bonyolultsága, nyelvi megformáltsága, és nem akármilyen elbeszélői technikája miatt fogjuk kedvelni. A Miakro nem adja könnyen magát, ám nagyon is meghálálja az olvasó figyelmét. Az alaphelyzet orwelli: Nettler a maga egyenkezeslábasában a külvilágtól leválasztott és védett Középső Irodában végzi a maga precíz, ám teljesen érthetetlen munkáját. Innen, az egyszerre lakó- és munkahelyként is szolgáló Irodából indul el a vele nagyon hasonló emberekkel azokra a körutakra egy különös alagútrendszerben, amelyeken a túléléshez szükséges élelmet és hamar tönkremenő használati tárgyakat találnak. Nagyon sok műfaj keveredik ebben a zseniális, folyton elbizonytalanító regényben: egyszerre sci-fi és utópia (pontosabban disztópia), izgalmas thriller és minden oldalon kihívást rejtő szépirodalom.
„A varázs abban áll, hogy ezek a novellák első pillantásra nem tűnnek meghökkentőnek. Éspedig azért nem, mert nem is akarnak annak mutatkozni. Elvégre miért is ne láthatnánk magunk előtt Michael Jacksont, ahogyan Marlon Brandóval és Elizabeth Taylorral egyetemben New Yorkból menekülnek szeptember 11-én. A szituációk a figurákkal és a helyszínekkel együtt nagyon is ismerősek, az „aha” érzés újra meg újra visszaköszön: egyetemi campusok szexszel és drogokkal teli bulijai, megszokott pózokba dermedt mediterrán nyaralás, magyarországi erdőben élő osztrák festőművész”, írta Benedek Szabolcs a magyar olvasó előtt már messze nem ismeretlen Zadie Smith novelláskötetéről.
A jamaicai anyától és angol apától származó szerző friss esszékötetéről (Sugallatok), amely már a járvány első tapasztalatait és a trumpizmus messzeható következményeit vizsgálta, szintén írtunk. A Menekülés New Yorkból prózáiban, amelyet hetekkel a pandémia kitörése előtt jelent meg, hasonló éleslátással és kíméletlenséggel eleveníti fel a „mindnyájunkat torkon ragadó tragédiákat”. A „hisztérikus realizmus”, ahogy egyik bírálója nevezte, mindennapi jelentéseit a mára már teljesen hiszterizálódott valóságunkról.
