KÖNYVTERASZ
Legújabb könyvében edzőként lép színre. Csak most nem a rövidpasszos játék, nem a lestaktika kerül szóba, hanem a rím, a ritmus, a szerkezet. Vagyis: a költészet. És ha valaki elvégzi a praktikus feladatokat, ha nem is Petőfiként, de tudatosabb alkotóként tekinthet magára. Edzéstervekről, ihletről, utcán elcsípett metaforákról beszélgettünk.
– Húsz éve tanítasz írástechnikai trükköket fiataloknak és felnőtteknek. Mi az, ami átadható a versírással kapcsolatban és mi nem?
– Olyan ez, mint a főzés, a foci vagy bármi más, egzaktabbnak tűnő dolog. Szinte minden trükk és eljárás tanulható, és kell is tanulni, gyakorolni, még gyakorolni, rengeteget gyakorolni… Kidobni a rosszul sikerült munkadarabokat, újat csinálni, átmenteni egy-egy képet, fordulatot, menni tovább. Összegyűrni, kidobni, újat kezdeni. Se vége, se hossza. Mindezzel jár bosszúság is, jár sok-sok alkotói öröm is. Bárkiből lehet jó kémikus, ha van benne elég kitartás és szenvedély. Persze nem mindenki találja fel a periódusos rendszert. Egy biztos: ha valaki nem tanul rengeteget, akkor biztos nem lesz belőle Mengyelejev.
– Régi vita, hogy mi kell inkább a versíráshoz, ihlet vagy mesterségbeli tudás. A romantika többnyire az ihletben égő, a múzsa csókjáró váró költő képét forgalmazta. Mi a mai verziója ennek a képnek?
– Egy világhírű francia zongorista, Jean-Efflam Bavouzet mondta: „minél többet tudok, annál szabadabb vagyok”. Az egyszeri művészetbarát sokszor épp az ellenkezőjét hiszi. „Nekiesek, mint a vaddisznó, mert szabad vagyok és lázadó.” Hát igen, de azért Jimi Hendrix is elég nagy lázadó volt, ő viszont álmából ébredve is tudta az akkordokat, a zene volt a kattanása, ki se lehetett verni a gitárt a kezéből. Van Gogh meg többek között a rengeteg festésbe őrült bele, láttam iszonyú sok vázlatfüzetét Amszterdamban. Szóval, a homlokcsóktól csak az lesz zseni, aki addig már rengeteg energiát beletett. Mondjuk úgy, hogy ez is fitnesz, létezik költői izomzat, ami nem termelődik magától. Gyúrni kell!
– Az a legviccesebb és legtanulságosabb a Hogyan írjunk verset? kapcsán, hogy a versnek igen profán kiindulópontja is lehet, mint például a vécédeszka. Nem jajdulnak fel ilyenkor a hallgatóid, hogy de hát mi lesz így a vers szentségével?
– Ha már a szentségnél tartunk: a bor szent ital, Krisztus vérévé változik. Viszont csak akkor válik alkalmassá erre, ha már megerjedt, gázokat bocsátott ki, lefejtették a sok szutyokról, amit „seprőnek” nevezünk. Vagyis a valóságot át kell szűrni, és akkor bármilyen groteszk és kevéssé költői a kiindulópont, nemes ital lehet belőle. Nagyon rossz versek születtek már a Haza, Szépség, Művészet, Történelem és egyéb nagybetűs fogalmak témakörében. Meg persze pár nagyon jó is. És remek költeményeket írtak a tyúkról, a juhász szamaráról, a kedveshez hasonlított dögről, szerelmesünk beleinek alagútjairól. Mikor József Attila bárányganéjhoz vagy békafejekhez hasonlítja a babája nyakláncának szemeit, hát az nem túl cukker. Viszont pazarul van megírva, nagy költészet.
– Hogy látod, az iskola – a kivételekkel nem számolva – miért nem képes tartósan megkedveltetni a kamaszokkal a költészetet? Holott épp ez az a kor, amikor az ember elkezd verset faragni.
– Elég sok kamasz így is megkedveli József Attilát vagy Villont. Viszont ha kinyitnánk az értelmezési lehetőségeket, és nem torlaszolnánk el a művekhez vezető utat irodalomtörténeti sitthalommal, sokkal többeket megérinthetnénk. Jó lenne ha az élmény, az öröm lenne a kiindulópont, és nem az adatok számonkérése. Hiszen azok már a neten is fent vannak. Meg ha valaki beleszeret Adyba, úgyis az összes létező érdekességet feltúrja a költő kapcsán.
Mindenki tudja a kedvenc sztárja cipőméretét, mellbőségét, hogy kivel jár és milyen ruhát hord.
– Akkor ebbe az irányba mozduljunk el?
– Aki megszereti a verset, kíváncsi lesz a mögötte lévő emberre. Minden irodalmi mű életjel, egy vagy több másik élet sűrített változata. Élete pedig mindenkinek van, és kíváncsi is rá, mit lehet vele kezdeni. Érdemes lenne erről többet beszélni. Hálistennek rengeteg jó magyartanárunk van, különben már hó lenne és halál. Hasznos lehet az irodalmi kézműveskedés is: jó hír, hogy a vers nem döglött memoriter, hanem formálható anyag.
– Formák változhatnak, új megszólalásmódok jöhetnek, divatok uralkodhatnak, de a költészetben mégis van valami örök és kikezdhetetlen. A könyvedben sokszor a humor vezet el ehhez. De vajon miért nem humorosak az igazi, kortárs versek?
– Van ilyen is, olyan is, össze lehetne állítani egy fergetegesen humoros kortárs antológiát. És ebben a kötetben is akad sok fájdalmas vagy éppen felemelő szöveg és feladat. Abban viszont hiszek, hogy a lazább, viccesebb pedagógiai megfogalmazás segíthet egyszerűen megérteni bonyolult dolgokat. Ez a könyv tulajdonképpen már létezett a fejemben. Hiszen az elmúlt két évtizedben sok ezer embert vezettem be versműhelyekben, egyetemi kurzusokon, gimis rendhagyó irodalmi órákon a vers-gyurmázás örömeibe. Kikísérleteztem, hogy melyek lehetnek azok a sztorik, hasonlatok, amelyektől gyorsan átláthatóvá válik egy-egy irodalmi trükk haszna és megvalósítási módja. Így csinálják ezt a keramikusok, zumbaoktatók, rajzszakkör-vezetők. Csak a mi szakmánkban van egy kis zavar ekörül. De már oszladozik.
– Ha éles szemmel járunk, mindenhol felfedezhetjük a költészetet. Az áruházi pénztárnál vagy a hivatali felhívásokban a hexametert. A figyelem fontos eszköze a költőnek?
– Remek kérdés! Ez is olyasmi, amit nagyon lehet tanulni. Ha én beállok a sorba a hentesnél, nem csak májasból, kocsonyából meg tokaszalonnából vásárolok be. Ellesem az emberek mozdulatait, szófordulatait, sztorijait.
Találgatom, mi lehet a szatyrukban, a fejükben, az életükben. Képeket, hangsúlyokat, ritmusokat gyűjtögetek.
„Szervusz-vízibusz” – tökéletes modorosság. „Szőrtelenítés” – induló hexameter. „A csaj egy szenvedőgép” – szuggesztív metafora. „Bandzsa dzsamping” – kicsit olcsó, de nem ügyetlen szójáték. Íróember folyton spájzol. Nem mindent tud majd felhasználni, de kutyakötelessége és jól felfogott érdeke, hogy az emberi indulatok, érzések, vágyak minél szélesebb palettáját izzásban tartsa a fejében. Így aztán tud hova kapni, ha valamit meg kell írni.
– Sokan az utolsó pillanatig szöszölnek a verseiken, másból szinte kirobban, alig kell rajta változtatni. Mikor van kész egy vers? Ha meguntunk molyolni rajta?
– Gyakorlat és alkat kérdése. Van olyan remek költőnk, mondjuk, Kemény István, aki max tíz verset ír egy évben, de azért a tízért bármelyik kolléga odaadná ingét-gatyáját, összes műveit. Petőfi meg huszonhat éves koráig többet írt, mint a hatvanévesen elhunyt Pilinszky. Weöres az egyik legnagyobb 20. századi költőnk volt, de bármikor szívesen rögtönzött pár sort, szinte javítás nélkül fordított kötött verset. Az viszont biztos, hogy a kezdőnek rengeteget kell húzni, kidobni, újraírni, ha komolyan gondolja, és szeretne szintet, szinteket ugrani.
– Ezért is ilyen praktikus a könyv?
– Próbáltam olyan feladatokat összeállítani, amelyeket érdemes végigcsinálni, lehetőleg figyelve a tapasztalat diktálta tanácsokra. És mindegyikkel begyakorlunk valami fontos, érdekes szakmai eljárást. Hogy lesz-e belőlünk élő vagy halott klasszikus, az más kérdés. Egy focivlog nem tesz Messivé, de megindít a rendszeres edzés, a jól képzett amatőrré vagy profivá válás lehetősége felé.
LACKFI JÁNOS korábbi művei: Igaz mese a karácsonyról; Van tüzed?; Minden napra egy sztori.
