Nyelv mindenkinek

Erdélyi Erzsébet: A nyelvész – emberközelből | Falusi Dóra ajánlója

Álljunk meg egy szóra! – mondta annak idején Grétsy László és Vágó István, és ötszáznál is több adás révén képesek voltak izgalmassá tenni a magyar nyelvtan és helyesírás útvesztőit. Erdélyi Erzsébet beszélgetőkönyvében az idén kilencvenéves nyelvész magánéletéről és pályafutásáról beszél. Mindezt hamisítatlan és közvetlen grétsys stílusban, finom humorral.

Vannak a magyar kultúrának olyan emblematikus szereplői, akik nem csupán a szakmájukat képviselik kimagaslóan, de emberileg is képesek megérinteni minket, nézőt, hallgatót vagy épp olvasót. Olyannyira, hogy gyakran csak miattuk nézünk meg egy előadást, hallgatunk meg egy műsort, és egyáltalán: kelti fel az érdeklődésünket egy-egy téma. Mint például a nyelvi kérdések – Grétsy Lászlónak köszönhetően.

Ahogy ők szólnak hozzánk, az mindig túlmutat a szakmaiság csínján-bínján, mert valami ennél is többet érzékeltetnek: a felénk irányuló, nemesen egyszerű szeretetet és odaadást. Minket pedig – ösztönös válaszként – egyre jobban érdekel maga az ember is. Ilyenkor, ha van egy jó kérdező, remek interjúkötetek születnek. Olyanok, amelyeket akár többször is elolvasunk, mert a magánéletről és a karrierről szóló beszélgetésekben mindig van annyi jelentésréteg és plusztartalom, hogy újra és újra inspiráljon minket.

A teljesség igénye nélkül, a színház világából ilyen Molnár Piroska (szerencsére vele is készült már beszélgetős kötet, interjúnkat pedig itt olvashatja), az építészet és a műemlékvédelem iránti kíváncsiságot és gondosságot pedig a lassan egy éve elhunyt, városvédő Ráday Mihály ültette el bennünk (utolsó kötetéről mi is írtunk, munkásságáról pedig itt beszélgettünk vele).

Ilyen ember és tudós Grétsy László nyelvészprofesszor is. Az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő tanár úr több évtizedes munkássága során megmutatta nekünk, hogy a magyar nyelv egy mai napig izgalmas, élő anyag, a nyelvészet pedig akár egy ösztönző, sok humorral fűszerezett hobbi is lehet. A vele készült interjúkötetben (amelynek előszavát Koltói Ádám kollégája jegyzi) a szintén nyelvész Erdélyi Erzsébet kérdezi családról, magánéletről. Arról, hogy figyelme miért fordult a költészettől a magyar nyelv és a nyelvtudomány felé, és ő maga hogyan élte meg a pályafutása különféle fordulatait.

A válaszokban egyből érezhető az a bizonyos grétsys stílus. Tanár úr már rögtön Koltói bevezetője után (Egy mondat) gördülékenyen terel át minket a nyelvészek és a nyelvészet világába, észre sem vesszük, és máris kultúrtörténetet olvasunk a magyar nemtegezés kialakulásáról, miközben azt is megtudjuk, hogy miért nem magázásnak kell ezt a társalgási módot hívni.

Grétsy közvetlensége, amellyel munkássága során a hallgatókhoz szól(t), lerombolta azt a tévhitet, miszerint a tudománnyal foglalkozni egyet jelent az önkéntes száműzetéssel, a tudós ember pedig olyan, mint a fehér holló, akit nagyközönség ritkán láthat, és talán még annál is ritkábban ért. Miközben a tudományos pályája egyenesen ívelt felfelé (kutatási területén belül, a szóalkotás módjainak vizsgálata során ennek egy korábban még nem lejegyzett módját, a szóhasadást ő fogalmazta meg elsőként), nem félt a laikus nagyközönség felé fordulni. „Negyven-ötven éves koromra el kellett döntenem, hogy jó esetben akadémikusi székben akarok-e ülni öreg koromban, vagy inkább a magyar nyelv minél alaposabb megismertetését és megszerettetését tűzöm célul magam elé. Az utóbbit választottam, és nagyon örülök, hogy így döntöttem.”

Így lett ő a magyar tudományos ismeretterjesztés egyik úttörője – még ha ez a vállalás kihívásokat is jelentett számára.

Ahogy ő maga fogalmazza meg: „bár az ismeretterjesztés szakmailag könnyebbnek tűnik, talpraesettség tekintetében talán még nehezebb is”. Nos, hallgatói és nézői a nehézségekből nem, finom humorából viszont annál többet érzékelhetnek. Karizmatikus előadásai gyorsan és rendkívüli sikerességgel keltették fel a nyelvi kérdések és játékok iránti közfigyelmet tévében, rádióban, nyomtatott sajtóban egyaránt. Mindezt olyan nyugtalan évtizedekben, amelyekre ma már megosztóan emlékezünk.

A kötetből többek között megtudhatjuk, miért ragaszkodott mindig ahhoz, hogy csak vendég nyelvészként készítsen műsort, miért mondja azt a mai napig, hogy „számomra elengedhetetlen hobbi, szinte létszükséglet a nyelvi játékokkal való foglalkozás, nem tudok meglenni enélkül”, és ő maga milyen érzésekkel, célokkal készítette legendás, nem egy esetben évtizedeken át tartó műsorait. Emellett megismerhetjük véleményét arról, hogy a ma létező több mint hat-hétezer nyelvnek, ezen belül is a magyarnak milyen nehézségekkel kell szembenéznie, valóban fenyegeti-e veszély a fennmaradását. Olvashatunk az 1957-ben, 1991-ben és 2001-ben megszavazott tíz legszebb magyar szóról, és még sok más olyan nyelvészeti témáról, amely „az utcán hever”.

Grétsynek generációkon át sikerült egységbe kovácsolnia a sok szempontból hányattatott társadalmunk jelentős részét, és hosszú éveken át a tudomány, a tanulás felé irányítania sok ezer ember figyelmét.

Az ilyen hídemberek nem előadnak vagy ismertetnek, hanem mesélnek. Általuk a szempontjaink sokszínűbbek, a világunk érthetőbb lesz. A nyelvész – emberközelből című kötetet ajánljuk mindazok figyelmébe, akik sosem szűnnek meg kíváncsinak lenni.