Maggie Gyllenhaal: Az elveszett lány | Papp Sándor Zsigmond kritikája
Van olyan, hogy rossz anya? Vagy az anyaság szerves része, hogy olykor nem lehet megfelelni az elvárt szerepnek? Mi a feltétel nélküli szeretet ára? Elena Ferrante kisregényében remekül mutatta meg, hogy olykor mi húzódik a cuki Facebook-posztok fals idealizmusa mögött. Maggie Gyllenhaal első rendezése pedig nem kötött bántó kompromisszumokat abban, hogy mindezt vásznon is bemutassa.
A dél-olasz sorsok és a női lélektan avatott írójáról, Elena Ferrantéről kiderült már, hogy igen fotogén. Mármint a regényei. A nápolyi tetralógia első két művéből az HBO készített népszerű sorozatot, de csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkannak fel regényei a filmvásznon is. A Netflixen már látható a színészként is igen népszerű Maggie Gyllenhaal első rendezése, amely a Nő a sötétben című kisregény adaptációja. (Viszonylag friss hír, hogy az HBO filmre viszi Ferrante másik népszerű regényét, az Amikor elhagytak címűt Natalie Portman főszereplésével.)
Ferrante olvasói tudják (itt olvashat a korábbi regényéről, és itt tudhat meg többet a szerzőről), hogy a regényei éltető ereje Dél-Olaszország, még pontosabban Nápoly. Ez a kályha, a szeretett és kritizált közeg, amelybe a hősök hol fejest ugranak, hol megpróbálnak minél távolabb kerülni tőle, ahogy a Nő a sötétben főszereplője is, aki Firenzében alakít ki magának biztos egzisztenciát, távol a gyermekkor harsány zűrzavarától és nyomorgásától. Ezért igen nagy kérdés, hogy miként viselkedik a nyersanyag javarészt angolszász közegben, távol a nápolyi gyökerektől. Bár földrajzilag nem esik olyan messze a regényben szereplő Jón-tengeri olasz üdülőtől a görög falu, valahogy mégis távoli marad a közeg. Például kimondottan testidegenként mozog a görög napfény alatt a regénybeli népes, maffiakapcsolatokkal is rendelkező nápolyi család.
De nem csak ez zavaró kissé. Leda a regényben nápolyi származású, Firenzében él és angol irodalmat tanít az egyetemen, ezzel szemben a filmben a hamisítatlan brit akcentussal játszó Olivia Colman alakítja, a karakter Cambridge-ben él Boston mellett, olaszt tanít az egyetemen, és bár rendelkezik némi olasz gyökerekkel, mégis az angolszász világ gyermeke. Ezzel pedig elvész a regény egyik fontos szála, miszerint a tengerparton felbukkanó népes nápolyi família a gyermekkorát idézi fel az egyedül nyaraló nőben, azt a közeget, amelytől mindenáron el kívánt szakadni és amely ma már undorral tölti el. Miközben tudja, hogy valamikor ő is egy volt közülük.
Ezen kívül csupán egy dologban tér még el az amúgy kimondottan hű adaptáció: Nina férje a regényben zömök, nagy pocakkal rendelkező idősebb férfi, aki játékszerként birtokolja a feleségét, a filmben viszont fiatal, nyurga férfiként jelenik meg, ám az ellenszenvessége szerencsére megmaradt. Ezen túl tényleg csak apróságokban tér el a filmbéli verzió, bár a regény olvasójának azért marad kicsit steril Gyllenhaal filmje, mert míg a betűk igen intenzíven közvetítik a főszereplő gondolatait, javarészt mindent az ő szemén keresztül látunk, addig a kamera optikája semleges és távolságtartó.
Ettől eltekintve messze nem rossz film Az elveszett lány. Remekül vágja egymásra a múltbéli emlékeket a jelen történéseivel, jobban kidomborítja az elveszett, elemelt baba szimbólumát és jelentésrétegeit. Leda önfeledt nyaralása ugyanis igazából addig tart, amíg a harsány, domináns és öntelt család meg nem jelenik a strandon. Egyedül a fiatal anya, Nina (Dakota Johnson) és egyetlen lánya, Elena lesz számára szimpatikus, benne és az ő szerepében ismeri fel pár évvel korábbi anyaságát. Azt az anyaságot, amelyet sem a regény, sem a film nem idealizál.
Bátran mutatja meg, hogy ennek a szerepnek ugyanúgy része a türelmetlenség, a kilátástalanság, mint a szeretet, és éppúgy érthető emberi reakció mindkettő.
Leda jogosan érezte úgy, hogy elvész a két lánya nevelésében, minden egyes nappal kevesebb lesz a gyermekei egész napos szolgálatában, amíg meg nem hozza súlyos döntését: elhagyja őket egy hirtelen jött lehetőségért, amely egyszerre kínál szerelmet és karriert.
Gyllenhaal alkotása bár igen érzékeny és megfontoltan építkezik, mintha minden gesztust, jelentős tekintetet meg kívánna ragadni, a maga kétórás játékidejével valahogy mégis vontatottnak tűnik a regény iramához képest.
Láthatóan elég eszköze van ahhoz, hogy fokozza a család felől áradó fenyegetést, az utolsó félóra, amikor a feszültség mintegy kisül, mégis kicsit lagymatagnak és művinek tűnik.
Az adaptáció raádásul felnagyítja a regény ama gyengeségét is, miszerint a férfiak jobbára papírízű és kétdimenziós alakok a bonyolult, hús-vér női karakterek árnyékában. Jobbára a csábítás és birtoklás szűk mezsgyéjén téblábolnak, a sírva fakadó, addig jobbára asszisztáló férj (Leda fiatal párja) sírása és könyörgése, hogy mentsék meg valahogy a házasságukat, zavarba hozó kakukktojásként hat.
Az elveszett lány viszont remekel a női karakterek felépítésében. Olivia Colman játéka egyszerre visszafogott és érzelemdús, csak azt nem értjük, hogy miért nézik őt folyton negyvenesnek a körülötte felbukkanó férfiak (a regényben értettük). Dakota Johnson is jól hozza a filigrán, kitörni vágyó, az élettől többet követelő fiatalasszonyt, aki egyre inkább rabságként éli meg az anyaságát, feleség mivoltát. Kár, hogy a kibérelt ház gondnokát alakító Ed Harris nem kapott – mert nem kaphatott – egy kicsivel összetettebb szerepet, a filmben főként érezni, hogy sokkal több lehetőség ragadt benne, mint amivel végül az alkotás él.
A filmben is igazán az a legjobb, ami a regényben: az önmarcangoló utazás az anyaság mélyére. Oda, ahol messze nem minden rózsaszínű, nem minden pillanat kívánkozik képeslapra, ahol minden nap küzdelem önmagunkkal és önmagunk testi folytatásaival, a gyermekeinkkel. Az elveszett lány mindent egybevéve nem köt bántó kompromisszumokat annak érdekében, hogy az amerikai néző is magáénak érezze egy dél-olasz anya gyötrelmeit. Ha a vontatottságát és olykori tompaságát nem nézzük, akkor kimondottan jól sikerült alkotásnak mondhatjuk. Bár én szívesebben olvastam újra a regényt.
(AZ ELVESZETT LÁNY, amerikai dráma, 122 perc. Rendezte: Maggie Gyllenhaal. Szereplők: Olivia Colman, Dakota Johnson, Peter Sarsgaard, Jessie Buckley.)
