Utazás az összeesküvések mélyére

C. Alt – C. Schiffer: Angela Merkel Hitler lánya | Miklós Gábor ajánlója

Egy jó cím felér egy sikerkönyvvel, mondhatná bárki, aki címek alapján választ a valódi vagy virtuális könyvesboltban. Ennek a riportkötetnek is ügyes címet választott a két szerző, hiszen a „húzónevek” azonnal a legvadabb teóriák közé rántják be az olvasót. Oda, ahol háttérhatalmak mesterkednek, gyíkemberek élnek és Soros György uralja a világot. Nevethetnénk is, ha a konteók olykor nem torkolnának agresszióba.

Angela Merkel régóta itt van közöttünk, sokat tudunk róla, és vannak olyanok, akiknek mindig is gyanús volt. Most pedig ott üvölt piros betűkkel a könyv borítóján az állítás, hogy az önként a nyugdíjas éveket választó kancellár nem is az, akinek véltük, hanem Hitler lánya. Mi a bizonyíték? Nem egyéb, mint az a jellegzetes kéztartás, a „Merkel-rombusz”, amely épp annyira jellemző rá, mint a szinte egyenruhaként hordott blézer. Van ugyanis egy fotó, amelyen Hitler is így tartja a kezét.

Erre építették fel az „elméletet”, amely szerint a Führer halála előtt egy fiolában átadta spermáját egy Carl Clauberg nevű náci orvosnak. Az orvos valamilyen alku árán kiszabadult az orosz fogságból és megtalálta az elrejtett fiolát. Ezzel pedig megtermékenyítette Eva Braun testvérét, Gretl Braunt, mégpedig úgy, hogy a nő 1954-ben épp Hitler születésnapján szülje meg leánygyermekét, akit aztán örökbe adnak az őt felnevelő hamburgi lelkészcsaládnak. Erre a zagyva történetre, konteóra épített további elméletek tömege kering a neten, derül ki a könyvből.

Christian Alt és Christian Schiffer újságírókként pár éve elhatározták, hogy lemerülnek az összeesküvés-elméletek híveinek és terjesztőinek világába. Könyvük erről a mélytengeri utazásról szól. Két szála is van: megpróbálják bemutatni és feltárni a Németországban leginkább elterjedt jelenlegi és közelmúltbeli összeesküvés-elméleteket, és azt, hogy miként épülnek ezek egymásra. Ha valaki magáévá teszi az egyik alapkonteót, miszerint John F. Kennedy amerikai elnököt a saját titkosszolgálata ölette meg, akkor bólogatni fog a másik elterjedt elméletre is, miszerint a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet a New York-i ikertornyok és a Pentagon ellen „belső munka” volt. Pontosabban: az egész George W. Bush amerikai elnöktől és körétől indult ki, mert ürügyet kerestek arra, hogy megszerezzék a közel-keleti térség kőolajkincsét.

A nagy, világot átölelő összeesküvések iskolapéldája az a széles körben elterjedt konteó, amely szerint az amerikaiak soha nem jártak a Holdon. A szerzők megpróbálnak harcba szállni ez ellen a hit ellen, cáfolják azokat az állításokat, amelyekkel az elmélet hívei bizonyítani vélik a maguk igazát. Ezen kívül két fő érvük van, amelyeket én minden tudományos magyarázatnál erősebbnek gondolok. 1. Ha az egész földi körülmények között lebonyolított csalás volt, akkor miért asszisztáltak az USA-nak a velük hidegháborús űrversenyt folytató szovjetek? 2. Hogyan érhették el az amerikai hatóságok, hogy a konspirációba bevont több ezer NASA-munkatárs és más közreműködő azóta sem kotyogta el, hogy egy nagy átverés résztvevője volt?

Riporterként a két Christian úgy képzelte, hogy ők maguk is koholnak egy jó kis konteót, azt elterjesztik a neten, majd figyelik a következményeket, a hívő közeg reakcióit.

Az ötlet onnan jött, hogy Németországban az elmúlt évtizedben egyre több városban, szövetségi államban tették kötelezővé füstjelző készülékek felszerelését. A koholt elmélet szerint ezekbe az állam kamerákat, mikrofonokat rejtett, hogy így figyeljen meg minél több embert. Mindehhez szerzőink készítettek egy profilt is a közösségi médiában, amelyet megpróbáltak bevezetni az összeesküvés-elmélet híveinek világába. Vagyis keresték a kapcsolatot azokkal, akik a konteók rabságában élnek, vagy azokkal, akik már kiszabadultak ebből a világból.

Keresgélésük elvezette őket olyanokhoz is, akik áldozatai lettek a neten dúló agressziónak. Egy másik utazással megpróbáltak közelebb kerülni a konteóvilág egyik univerzális prófétájához (David Icke). A két újságíró befizetett a volt brit futballista egyik egész napos előadására, amelyen felvázolta a maga világösszeesküvés-vízióját, amelyből nem hiányozhatnak a zsidók, az illuminátusok, szabadkőművesek és a földön kívüli gyíkemberek sem. Lelkiismeretes riporterként próbálták végigülni a teljes szeánszot, de ez még nekik sem sikerült.

Icke azért központi alakja ennek a világnak, mert könyveiben, videóiban és előadásaiban összefoglalja a múlt századok és a jelen szinte minden összeesküvés-elméletét. Lehetne ezt úgy kezelni, akár egy ártalmatlan sci-fi rajongó hagymázos fantáziálását, ám ez mégis jóval több ennél. Egyik alaptézise a zsidó világ-összeesküvés, amely a nácizmus emberirtó programjának is a háttere volt, és amikor a világ elitjei ellen beszél, akkor a diktatúrák pusztító nyelvezetét használja. Ki lehet nevetni a gyíkemberekről való hablatyolást, de gondoljunk bele: ez a kis részlet vezet el oda, hogy a megfélemlített rajongók elfogadják, hogy az ellenség, aki uralkodni akar rajtuk, nem-ember. Nem-emberek, tehát elpusztíthatók.

A könyv szerzői megpróbálták megérteni, miért lesz valaki konteóhívő, miért fogadja el az egyszerű, de hamis következtetéseket, miért véli azt, hogy a dolgok azért történnek úgy, hogy neki rossz legyen, mert az valaki(k)nek hasznos. (Erről filozófiai megközelítésben ebből a könyvből tájékozódhat, politikai pszichológia kapcsán pedig ezt ajánljuk.) Jelen szerzők sok logikai buktatót, pszichikai csapdát és tévutat tárnak fel. A hívők köztünk élnek, olyanok, mint mi vagyunk – állítják, de azért ez utóbbiban kételkednek. Az összeesküvés-elméleteknek voltak hívei az internet előtti világban is, de akkoriban a téveszmék terjedése is lassabb volt. Most viszont villámgyorsan spriccelnek szét a legbődületesebb marhaságok is, a közösségi hálóban képződő buborékok pedig felerősítik ezeket, és a gyanú nagyon gyorsan válik vakhitté, majd agresszióvá.

Több olyan téveszme terjedéséről is beszámolnak, amelynek erőszakos következményei voltak: a hívők fegyvert ragadtak, és öltek, hogy „megszabaduljanak” az őket fenyegető, valósnak hitt összeesküvéstől, háttérhatalomtól.

Két olyan ember történetét is megosztják a könyvben, akik maguk is konteó tárgyává, „hősévé”, agresszió és az internetes zaklatás célpontjává lettek. Egyikük Richard Gutjahr német újságíró. Gutjahr családjával együtt véletlenül tanúja volt 2016. július 14-én a nizzai merényletnek, amikor egy terrorista teherautóval belehajtott a francia forradalom napját ünneplő tömegbe. A család pihenni ment a tengerparti sétányon lévő szállodába, és a férfi az erkélyéről készített megdöbbentő felvételeket a telefonjával. Nyolc nappal később Gutjahr ismét rosszkor volt rossz helyen. Münchenben az Olympia bevásárlóközpontnál egy diák ámokfutásba kezdett és nyolc embert megölt. Az újságíró nem tehetett mást, tudósított a helyszínről. Ezután elképesztő internetes hajsza indult ellene.

Kipécézték, hogy a felesége izraeli, és a hadsereg hírszerző alakulatánál szolgált. Azonnal megvádolták, hogy a Moszad embere, és az izraeli titkosszolgálat – értsd Izrael és a világ zsidósága – állt a merényletek hátterében. Ők csinálták. Az újságírót ezernyi váddal illették, még azzal is, hogy ufóktól kapja az értesüléseit. Majd a halálos fenyegetések következtek, ezek száma is több százra nőtt. Az újságíró már azt tervezte, hogy felhagy a kilátástalan küzdelemmel, amikor segítséget kapott Amerikából. Megkereste őt Lenny Pozner, aki hasonló támadássorozat célpontja volt évek óta. Pozner hatéves kisfiát 2012. december 14-én a Sandy Hook elemi iskolában ölte meg egy gyilkos lövöldöző. Huszonheten haltak meg azon a napon: húsz gyerek, hat pedagógus és a merénylő anyja, akit még azelőtt megölt, hogy elindult az iskolába.

Poznert és más áldozatok hozzátartozóit azok a tébolyultak vették célba, akik azt terjesztik az interneten, hogy a mészárlás nem történt meg, az csak megrendezett volt, a gyászolók pedig a kormány által fizetett színészek. Az egész csak azért történik, hogy a hatalom elérje az amerikaiak fegyvertartási jogának visszavonását. Pozner próbálkozott a meggyőzéssel, belépett a konteósok Facebook-csoportjába, nyilatkozott a médiának, hogy nyíltan beszéljen a tragédiájáról. Ez gyakorlatilag semmit sem segített. Végül ellentámadásba ment át.

A lehetőségek korlátozottak, de azért vannak esélyek. Például az, hogy a konteósok videóikban szerzői jogokat sértenek. Poznernak így sikerült letiltani sok gyűlölködő felvételt. A másik eljárása az volt, hogy elkezdte közzétenni azoknak a konteósoknak a nevét, akik hazugságokat terjesztettek. Gutjahr hasonló módon járt el. Pereket indított rágalmazásért, majd feltárta, hogy az interneten hazug elméleteket terjesztők jól megélnek a hazugságaikból. (Trollfarmokról itt olvashat bővebben.) Az egyik ilyen terjesztő halállal fenyegette meg, őt végül öt hónapnyi elzárásra ítélték. Az, hogy valami az interneten történik, nem jelenti azt, hogy az „törvényen kívüli térben történne”, olvashatjuk a könyvben.

Az összeesküvés-elméletek az ősidőkben gyökereznek, és azóta is mindig velünk voltak. Azok a vádak, amelyeket a zsidókról terjesztenek az ókor óta, vagy a boszorkányhit (amelyről Kepler, a csillagász kapcsán is írtunk már), az illuminátusokról, rózsakeresztesekről, szabadkőművesekről és másokról összeírt és elmondott történetek, fikciók, rágalmak sokasága – akár tetszik, akár nem – része az emberi kultúrának.

Alt és Schiffer is utal rá, hogy a téveszmékben való hit sajátos vallásként jelenik meg, és hívei épp olyan függőségbe kerülnek, mint amilyen a szekták tagjait jellemzi.

Ha állandóan védekezni kell a láthatatlan hatalmak, összeesküvő csoportok, gyíkemberek és hasonlók ellen, akkor ezt csak különleges éberséggel, rítusok betartásával, a hívek összegyűjtésével lehet elérni. Erre a legideálisabb tér ma az internet, a közösségi háló.

És akkor még nem beszéltünk azon politikai és üzleti tényezőkről, amelyek felhasználják ezt a jelenséget – mindenekelőtt az emberek mély gyanúját és hajlamát arra, hogy háttérerőket lássanak a meghökkentőnek vagy szokatlannak vélt jelenségek mögött. A szerzők többször is említik Soros György nevét. A magyar születésű amerikai milliárdosról sokan valóban elhiszik, hogy ő irányítja háttérből a dolgokat, sőt: világuralomra tör. Nem hinnének ebben olyan sokan, ha nem terjesztené ezt az orosz állami propagandagépezet, az amerikai vallási fundamentalisták sokasága és a magyar állam.

Tény, hogy Soros alapítványai – és más hasonló szervezetek sokasága – segítséget ad a liberális demokráciát, emberi jogokat védő, támogató, erősítő erőknek, intézményeknek világszerte. Ezt pedig a diktatúrák és tekintélyuralmi nacionalista rezsimek nehezen viselik el. Amikor az izraeli kormány élén Benjamin Netanjahu állt, ő is vad Soros-ellenes kampányt folytatott. Csak arról kevesebben feltételezték, hogy antiszemita tartalma van, mint a hasonló magyarországi „Stop Soros!” hadjáratnak.