A Biblia nem áporodott cucc – Beszélgetés Miklya Luzsányi Mónikával

FALUSI DÓRA interjúja

A teológuskunt és íróként is tevékenykedő Miklya Luzsányi Mónika új könyvében úgy mutatja be az ismert biblia szereplőket és történetüket, hogy azokkal a mai kor gyermekei a lehető legkönnyebben tudnak azonosulni (a könyvről itt olvashat bővebben). A képregények szuperhőseit megszégyenítő módon küzdenek és használják nem mindennapi erejüket. A hit kialakíthatóságáról és a régi történetek mai befogadhatóságáról beszélgettünk.

– A könyv ismertetőjében a több ezer éves bibliai szereplőket a modern szuperhősökhöz viszonyítja. Miért tartotta fontosnak ezt a párhuzamot kiemelni?
– Mert a mai mércével mérve, illetve a mai szóhasználattal valóban szuperhősök voltak. Mózesnek, Sámsonnak, Gedeonnak vagy akár Dávidnak is olyan kalandos élete volt, hogy egy kis dizájnolással simán lehetne ebből akciófilmet készíteni. De nyilvánvaló, hogy ha másmilyen kultúrában élnénk, akkor eszembe se jutott volna a szuperhősködés.

– A gyerekek életében viszont mindennapi szereplők.
– Igen, a gyerekek, kamaszok világában jelen vannak, nemcsak sztori szinten, hanem oly módon is, hogy azonosulnak a kedvenc karakterükkel vagy karaktereikkel, példaképként tekintenek rájuk, ami befolyásolja a személyiségfejlődésüket. Ráadásul látnunk kell, hogy a szuperhősök számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, olyan tetteket hajtanak végre, amelyek párhuzamba állíthatóak a bibliai hősökkel vagy akár Jézus Krisztussal is. Teológusként a diplomamunkám egyik része éppen ennek a párhuzamnak a vizsgálata volt. Íróként pedig nyilvánvaló a belső kényszer, hogy a tudományosan megfogalmazott kutatási eredményeket az irodalom, a gyerekek nyelvén is közvetítsem.

– Miben különbözik ez a könyv a 2018-ban megjelent Beszélgető Bibliától?
– Sok mindenben. Alapvető különbség, hogy a Beszélgető Biblia műfajából fakadóan igyekszik teljes képet adni, és a legfontosabb ó- és újszövetségi történeteket bemutatni.

A szuperhőstörténetek és személyek válogatásának fő szempontja viszont az a fajta egyezés volt, hogy a hős Istentől kapja a szupererejét, szuperképességét, amivel megmenti a népet.

Ebben a könyvben csak ószövetségi hősökkel találkozunk Józseftől Dávidig. A történetek részben egyeznek, a lényegi különbség a perspektíva. Mindkét könyvben azt szerettem volna bemutatni, hogy a bibliai történetek nem unalmas, „szenteskedő”, áporodott szagú cuccok, hanem ma is megállják a helyüket.

– Mi adja máig ható érvényüket?
– Az, hogy a bibliai idők emberei is a kultúrájukhoz viszonyítva hasonló problémákkal, kérdésekkel, nehézségekkel küzdöttek, mint mi, hasonlóak voltak az örömeik, vágyaik is, ám egyöntetűen elfogadták Isten iránymutatását. A Beszélgető Bibliában az volt a koncepcióm, hogy minden történet elején felvetek egy olyan élethelyzetet, ami a gyerek számára fontos. Itt a kistesó születésétől kezdve a költözködésen keresztül a buszmegállóban való várakozásig sok minden előjött. Tehát egy életszituációból indítom a történetet, és mutatom meg, hogy az adott bibliai szereplő hogyan élte meg a hasonló helyzetet.

– Ez lenne a befogadás titka?
– Ez a felütés, illetve nézőpontnyitás lehetőséget ad arra, hogy a gyerek és a szülő beszélgetésbe kezdjen az adott problémával, kérdéssel kapcsolatban, hogy a gyerek egyszerűen kibeszélhesse magából a problémát. Ha egyedül olvassa a könyvet, akkor is megmarad a beszélgetés, hiszen a belső beszéd, amikor magammal lépek interakcióba, magammal beszélem meg a dolgokat, ugyanolyan fontos, mint a kifelé való kommunikáció. És ha a gyerekek egy része eljut odáig, hogy Istennel is megbeszéli ezeket a kérdéseket, akkor a könyv maximálisan elérte a célját.

– A Bibliai szuperhősöket is hasonló céllal írta?
– Az ennél kevesebbet, illetve mást akar. Itt is fontos a gyerekek nézőpontja, de a cél az adott hőssel való azonosulás. Éppen ezért a történetek feldolgozásában nagy hangsúlyt fektettem a hős gyerekkorára, arra, hogy miként is vált ő szuperhőssé. Hiszen a szuperhősök valójában problémás gyerekek lehettek, olyanok, akikre ma azt mondanánk, hogy hiperaktív, „aspergeres”, agresszív, nárcisztikus és még sorolhatnám. Azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik elütnek a normától bármilyen tekintetben, legtöbbször a kirekesztés, megszégyenítés, zaklatás jut osztályrészül már gyerekkorukban is. Ez ma is így van, és így volt a bibliai időkben is.

– Miben más ez a könyv mint egy gyerekbiblia?
– Ebben nagyobb teret szánhattam a lelki folyamatok bemutatására, vagyis arra, hogy mai szóval élve az „osztály hülyéjéből”, hogyan lesz Isten segítségével a nép megmentője.

Fontos elem az is, hogy a szereplő általában éppen a normától eltérő képességével tudja megmenteni a népét, Isten azt tekinti eszközének, amiért gyermekkorában vagy akár felnőttként is csúfolták, kirekesztették.

Ám annak ellenére, hogy ezek a történetek nagyobb teret engednek a fantáziának, a bibliai események, az igei üzenet változatlan maradt. Sőt! Ahhoz, hogy egy regényes helyzetet megteremtsek, látnom kell a világot is magam előtt, minden apró rezdülésével.

– Miként teremtette meg ezeket a helyzeteket?
– Rengeteg kortörténeti ismeretet építettem be a Szuperhősök történeteibe, olyan érdekességeket, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem még a bibliaolvasó felnőtteknek is izgalmas lehet. És mivel regényes műfajról beszélünk, a Szuperhősök sokkal fordulatosabb, akciókra kihegyezett vonalvezetésű írásmű. Perspektívájából adódóan jobban hasonlít a történetek szerkezete is egy mozifilmre. Rövid, könnyen olvasható, akciódús snittek váltják egymást, amely – filmes szakszóval élve – tartalmaz egy cliffhangert is, ami tovább lendíti a sztorit, mivel a fejezet végén arra inspirálja az olvasót, hogy tovább lapozzon, mert szeretné tudni, mi történik a szereplővel.

– A szent iratok történeteinek, szereplőinek interpretálása kényes téma. A liberális teológia térhódításáig, azaz a 20. század elejéig, tehát kétezer éven át Jézust mint történelmi személyt sem volt szabad vizsgálni. Mi változott az elmúlt száz évben?
– Amit most kiemelnék, az a digitális forradalom, ami nemcsak az információközlés módját, hanem a gyerekek gondolkodását, alapvető életkori sajátosságaikat, kommunikációs viszonyaikat is megváltoztatták, nem is beszélve a szülőkhöz való viszonyról. Mindenképpen új nyelvezettel kell megszólítani a gyerekeket, egy olyan nyelven, amit ők is ismernek, járatosak benne. Sőt, szeretik.

– Nem sodródunk ezzel a blaszfémia közelébe?
– Ez messze áll a blaszfémiától, hiszen Jézus a saját kora nyelvezetén beszélt a hallgatóival. Ezért használt többek között példázatokat, mikor is olyan képekben mondta el a mondanivalóját, amit akkor – és kiemelem: AKKOR – a legegyszerűbb ember is könnyen megérthetett. Mint ma egy videoklipet. Hiszen a napi élettapasztalatához tartozott a magvetés, a kenyérsütés vagy az olajlámpás meggyújtása. A mai gyerekek számára ezek már idegen, érthetetlen képek, de mégiscsak képek, nem elvont fogalmak. Új „vivőanyagot” kell hát találni, ami szintén képi úton teszi befogadhatóvá a mai gyerekek számára is a bibliai történeteket.

– Pedagógusként és teológusként mi a tapasztalata, hogyan érdemes a gyerekekkel elkezdeni a vallásról és az istenhitről való beszélgetést? A hit „kialakítható”?
– A hit egy olyan „érzékszerv”, ami fogja a „nem látható” metafizikus dolgokat. Mint minden más érzékszervünk, a hitre való érzékenységünk is különböző.

Van, aki nagyon nyitott már kicsi korban Isten dolgai iránt, van, aki kevésbé. Hasonlóan ahhoz, hogy van, aki erősen érzi a szagokat, más meg alig. Ám kevés olyan ember van, aki egyáltalán nem érzi a szagokat, illatokat.

Szülőként, pedagógusként a hit érzékszervét lehet és kell is munkába fogni, érzékenyíteni már kora kisgyermekkortól. És itt elsősorban nem a templomba járásra gondolok, bár az is nagyon fontos, hanem arra az értékrendre, ami a családon belül van.

– Milyen ez az értékrend?
– Amely megmutatkozik a mindennapi cselekvéseinkben, beszédünkben onnan kezdve, hogy miként rendezünk le egy konfliktust, hogyan örülünk a jó dologoknak. Tudunk-e hálát adni, vagy hogy megismertetjük-e gyerekeinkkel a bibliai történeteket, és azok mennyire, miként hatnak az életünkre. Mert a megtérés, az Istennek odaszentelt élet Isten ajándéka, de a hit hallásból van. Ha gyerek sohasem hall Istenről, nem hallja, olvassa a bibliai történeteket, akkor idősebb vagy felnőtt korában nem fogja tudni eldönteni, hogy ő vallásos akar-e lenni, vagy milyen vallást akar követni. Ezért önbecsapás, amikor a szülők azt mondják, azért nem jár a gyerek hittanra, hogy majd felnőttként önállóan dönthesse el, milyen vallású akar lenni. A döntéshez ismeret, tapasztalat szükséges, ennek hiányában valójában a szülők döntik azt el, hogy ne legyen vallásos a gyerek.

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA legutóbbi művei: Rozmaring és Tarack közlekedik; Rozmaring és Tarack viselkedni tanul; Az ecsedi boszorkány.