KÖNYVTERASZ
Az elmúlt hetek terméséből válogattunk, hogy ne teljen el izgalmas olvasnivaló nélkül az év eleje, ami könyvkiadás szempontjából talán a legvisszafogottabb időszak. Az általunk ajánlott könyvekben egyaránt szó esik a bolygónk sorsáról, a bogarak csodás életéről, a városainkról, mint a jövő zálogáról, valamint Keplerről, amint az anyját védi a boszorkányperben. Illetve arról, hogy az emberiség mégsem olyan elvetemült, mint ahogy szeretjük hinni időnként. Optimisták előre!
A tudomány kapcsán legtöbbünkben az iskolai matek- és történelemórák ugranak be, az izzadó tenyér, meg hogy az istennek sem akar eszünkbe jutni, hogy mi van közelebb a Földhöz: a Szaturnusz vagy a Jupiter. Pedig a tudományt népszerűsítő könyvek amellett, hogy igen aktuális kérdéseket boncolgatnak, legalább olyan izgalmasak, mint a beteljesületlen szerelemről szóló regények.
Ma már bizonyított tény, hogy a túlzott hírfogyasztás nem csupán szorongást vált ki a fogyasztóból, de azt a maró érzetet is, hogy a világ összeesküdött ellene. Ez alapján az emberiség olyannyira javíthatatlan és megátalkodott természettel rendelkezik, hogy megérdemli a sorsát: a pusztulást. Nem kell messzire mennünk, hogy hasonló véleményeket fedezzünk fel akár a saját közösségi oldalunk hírfolyamában is. A holland történész, Rutger Bregman viszont új megvilágításba helyezte az ismert kísérletek (a híres-hírhedt áramütés- és börtönkísérlet) végkövetkeztetéseit és az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat, valamint számos történelmi példát sorakoztat fel, hogy bebizonyítsa: a pesszimista tétel jól hangzik ugyan, de messze nem igaz. Igazából sokkal több minden szól mellettünk, mint ellenünk.
Még az a klasszikus tézis sem állja meg a helyét, hogy az embert csak a civilizáció óvja meg attól, hogy visszasüllyedjen az erőszakos anarchiába. Az Emberiség, mint ahogy írtuk, „izgalmas és megdöbbentő részletességgel tárja elénk azokat a folyamatokat, amelyek következményeképpen korunk a lehető legpesszimistábban viszonyul a jövőnkhöz”, majd meggyőző érvekkel oszlatja szét a hiedelmeket. Így könnyen lehet, hogy megint csak a derűlátóknak lesz igazuk.
Alapvetően a bolygó állat- és növényvilágát leginkább ismerő David Attenborough is optimista: bár a változás sok lemondással jár, mégsem pokoli nehéz megmenteni a földet. Persze jó lenne minél hamarabb nekilátni. Ám mielőtt eljutnánk az egészen konkrét teendőkig, bizony ki kell hörpinteni a keserűség poharát, és végig kell hallgatni a tekintélyes – immár a 94. életévét taposó – angol természettudóst, hogy milyen állapotba is sodortuk mindannyiunk (értsd a legapróbb teremtményektől a legnagyobb emlősökig) közös otthonát. Mi a biodiverzitás (a fajok sokszínűsége), és miért olyan fontos. Egy-egy állatfaj kihalása pedig miért jelent újabb vereséget ebben a csatában.
„Attenborough parabolája is világos, írtuk a könyvről, ma mindannyian Pripjaty lakói vagyunk, és bizakodva bámuljuk az ablakunkból is jól látható Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőművet (Csernobil), a kényelmes életünk zálogát. Mélyen talán mi is érezzük, hogy mi történhet velünk, ha egy napon a reaktorok felmondják a szolgálatot, ha az emberi hiba beteljesedik, de valahogy elhessegetjük a gondolatot.” Ám most még van időnk, sugallja az Egy élet a bolygónkon végkövetkeztetése. És ha nem hiszünk neki, olvassuk hozzá a holland történész fenti könyvét lélekerősítő gyanánt.
„A város diadala című könyvében Edward Glaeser harvardi közgazdász nagyon határozottan és meggyőzően érvel a városi lét előnyei mellett. (…) Történelmi példákként többek között Athént, Bagdadot és Nagaszakit említi – olyan városokat, amelyek kulturális és tudományos központok voltak a saját korukban”, írta kritikusunk a könyvről. A tudós közgazdász számos remek érvet sorakoztat fel a nézete mellett, és mindent elkövet, hogy meggyőzze az Egyesült Államok kertvárosainak népét, a törvényhozókat és a városi elöljárókat, hogy a nagy népsűrűségű, felhőkarcolókkal szabdalt metropolisznak van igazán jövőjük. Más kérdés, hogy ő maga is Boston kertvárosában tengeti az életét, ami miatt nem győz eleget szabadkozni. Szerinte erről leginkább az adótörvények tehetnek, mert túlzott mértékben támogatják a kitelepülést. Az izgalmas könyvet elolvasva eldönthetjük, hogy a városokra specializálódott közgazdásznak, vagy a zöldbe és az agglomerációba vágyó, ám ezzel valójában a környezetet megterhelő „menekülteknek” van-e igazuk.
Az Attenborough által említett faji sokszínűség csodájának számos példáját sorakoztatja fel a rovartan norvég tudósa, Anne Sverdrup-Thygeson. A Terra insecta című könyvben (bővebben itt) nem győzi sorolni, hogy mi mindent tanultunk már bolygónk legapróbb lényeitől. A termeszektől például ellestük azt a tudományt, hogy miközben odakint tűz a nap, a termeszvárakban konstans 30 fok uralkodik, mert a táplálékként termesztett gombáknak ez a hőmérséklet az ideális. Igen, jól hallják, de még lehet fokozni: a rovarok ugyanis már jóval a Homo sapiens megjelenése előtt rátértek az állattenyésztésre és a növénytermesztésre. A könyv hat héten át vezette a bestseller-listákat Norvégiában, és az is, aki csak felületesen olvas bele, egyből meg fogja érteni, hogy miért. Nem győzi majd megosztani azt a számos elképesztő infót, amit megtudhat belőle a muslincáktól kezdve a közönséges házilégyig.
Ulinka Rublack könyve, A csillagász és a boszorkány igazán vetekszik egy regény izgalmaival. Kepler, aki II. Rudolf udvari csillagásza volt a 16. században, arra kényszerült, hogy elvállalja édesanyja jogi védelmét, miután boszorkánysággal vádolták meg és bebörtönözték. Az indokok között a gyógynövények iránti érdeklődés vezetett, illetve az a nyomos érv, hogy évekkel korábban megfogta egy disznó lábát.
„Azt, hogy mekkora vállalás volt ez, írtuk a könyvről, mai ésszel nehéz még elképzelni is. Európában 1580 és 1650 között tombolt leghevesebben a boszorkányüldözés. Csak ebben a pár évtizedben minimum 73 ezer embert fogtak perbe, és 50 ezret végeztek ki, háromnegyedük nő volt. És mivel a boszorkányság a kor embere szerint örökletes, biztos, ami biztos – életkorra való tekintet nélkül – jellemzően az egész családot vád alá helyezték.” Kepler szerepvállalása tehát messze nem volt tét nélküli. És nem is volt egyszerű elérni a felmentést. A kiváló és érdekfeszítő korrajz egy családtörténet nem mindennapi izgalmait ötvözi, és bizony éppolyan letehetetlen, mint bármely krimi.
