KÖNYVTERASZ
Lehet még új adalékokkal bővíteni az 1849-es szabadságharc leverését? Milyen tragédiákat és bohózatokat rejt a magyar választások bő száz esztendeje? Milyen szerepet játszott a kommunista „újbeszél” a politikai propagandában az agitátorok idején? Hogyan derítették ki 77 év után, hogy ki adta fel Anne Frank családját a második világháborúban? Miért kezdték el Mária Terézia idején megszámozni a házakat? Ezekre a kérdésekre válaszolnak a márciusi toplistánk helyezettjei.
Nem akármilyen újdonsággal bővítette az 1848–49-es szabadságharcról szóló tudásunkat a téma jeles szakértője, Rosonczy Ildikó. Bár sok mindent tudtunk az orosz cár beavatkozásáról, ám az ismereteink meglehetősen hézagosak voltak, hiszen sokáig alig vagy egyáltalán nem lehetett kutatni az orosz levéltárakban. A közelmúlt fejleménye, hogy Rosonczy végre bejuthatott a moszkvai Oroszországi Állami Hadtörténeti Levéltárba, valamint Szentpéterváron az Oroszországi Állami Történeti Levéltárba, és ott betekinthetett a Magyarországra küldött orosz haderő főparancsnokának, Ivan Fjodorovics Paszkevicsnek a magánlevéltárába. Ami azért is érdekes, mert így elolvashatta a tábornagy jelentéseit, amelyeket a cárnak küldött.
Az uralkodó ezekkel kapcsolatos reakcióit eddig is ismertük, de Paszkevics üzenetei nélkül ezek igencsak lógtak a levegőben, így a jelentések közreadása, ahogy azt kritikusunk, Daniss Győző hangsúlyozta, igazi világpremiernek számít. „A levelek számottevő részének stílusa meglehetősen szenvtelen, mintha íróik nem is egy százezreket mozgató háború fejleményeiről osztanák meg egymással a gondolataikat” írtuk róla, ám annál érdekesebb, amikor panaszokat fogalmaz meg az osztrákok mérsékeltnek tartott harci erőfeszítéseiről. Vagy amikor gyűlölködve ír Haynauról, részben a magyarokkal szembeni kegyetlensége miatt, részben pedig hiúságból, mert vezértársa nem fogadta kritikátlanul az elképzeléseit. A biztos győzelem tudatában ezen igen fontos árnyalatok hangsúlyozás, valamint a hiányzó darabkák megtalálása miatt került a márciusi listánk élére.
Révész Sándor a Dobi Istvánról, az elfeledett államfőről írt monográfiája után a magyar választások történetét írta meg 1903 és 2018 között a Húzzuk a keresztünk című áttekintésében. „A szerző által publicisztikus, ismeretterjesztőnek nevezett mű könnyen fogyasztható, szerkezete világos, táblázatai áttekinthetők, a mindezt kiegészítő, Hárs Katalin válogatta fotóblokkok színvonalasok, vagyis a könyv azt nyújtja, amit ígér”, írta a műről kritikusunk, Pető Iván. Sorra veszi – ahogy az alcíme is megelőlegezi – mindazon izgalmakat, drámákat, tragédiát és bohózatot, amelyek a hol szabad, hol finoman manipulált, hol teljesen felesleges választások hoztak magukkal az elmúlt bő évszázadban, pontosan idomulva a mindenkori politikai berendezkedéshez.
„Magyarország természetesen hatalmas lemaradásban volt a választások demokratikus normáinak érvényesülése tekintetében is a politikailag is fejlett, már a huszadik század eleje óta parlamentáris, polgári demokráciában élő országokhoz képest. 2010 után ismét kisodródtunk ebből a világból, nem függetlenül a történelmi előzményektől. Az összefüggés azonban nem jelent determinációt, nem kellett volna ennek így történnie, és nem kell így folytatódnia”, nyilatkozta a szerző lapunknak a könyve kapcsán.
„A könyv egyik erénye, hogy nem az úgynevezett nagypolitikát, a politikai döntések felsőbb szintjeit vizsgálja, hanem a párthierarchia alsó végpontjainak szinte feltáratlan tevékenységét, a politikai részvétel sajátos formáit”, írtuk az Agitátorok kapcsán, amely az 1948-tól 1953-ig tartó időszakban, a pártállam kiépítésének idején vizsgálta a kommunista mozgósítást a mindennapok szintjén. „Bár a felszín is érdekes, a többnyire kellemetlen szituáció, amikor a népnevelők hívatlanul jelentek meg a lakások ajtajában, majd »leadták« a felülről kapott instrukcióknak megfelelő szövegeket, de Huhák Heléna ennél messze mélyebbre hatol. Figyelmének középpontjában az áll, hogy a frontális népnevelő/-nevelt szituáción túl milyen további, részben tudatos, részben nem szándékolt, tervezett elemek társultak a tevékenységhez.” Huhák, akinek a 20. századi társadalom és a mindennapok története a fő kutatási területe, első önálló kötete részletes képet ad a politikai propaganda, az agitáció, a kommunista „újbeszél” szerepéről a meggyőzésben, a mindennapos alkukban és manipulációkban. Naplók, hivatalos iratok, kordokumentumok és magániratok révén rekonstruálja ezt a sok konfliktussal terhelt időszakot.
Anne Frank olyan alakja a múltunknak, akiről még az is hallott, aki nem olvasta a naplóját, vagy nem nézte meg a tragikus életét megjelenítő sok filmfeldolgozás egyikét.
Nem véletlenül lett ikonikus alak, hiszen az amszterdami lány sorsa pontosan jeleníti meg az elhurcolt zsidók végzetét. A történet sokáig csak addig volt ismert, hogy Anne bujkáló családját (és másokat is) felfedezték a titkos épületszárnyban, és a táborokból csak az apa tért vissza élve. Ám az, hogy ki adta fel a családot a kollaboráns rendőrségen, 77 évig titok maradt.
Rosemary Sullivan könyve (Nyomozás Anne Frank ügyében) azt a nyomozást göngyölíti fel, amelyet új vizsgálati eljárások és frissen felfedezett dokumentumok révén bonyolított le egy FBI-ügynök és a kutatókból álló Kihűlt Ügy Csapata. A több tízezer irat áttekintése és a túlélőkkel készült interjúk végül sikerre vezettek. A lebilincselő feltárás mellett megismerjük a gyanúsítottak széles körét, és a háborús Amszterdam légszomjas napjait, ahol csak egy dolog volt biztos: soha senkiben nem lehetett igazán megbízni, mert egyetlen tévedés a biztos halált jelentette. Az izgalmas nyomozás története márciusi listánk negyedik helyére érkezett.
Gondolták volna, hogy a pontos lakcímek alapvetően nem azért jöttek létre, hogy segítsék a polgárok tájékozódását vagy a postai küldemények célba érését, hanem azért, hogy a mindenkori hatalom könnyebben megtalálja a polgárait? Például az adók behajtása miatt. Ezzel együtt a házszámot is azért vezették be szisztematikusan Mária Terézia idején Bécsben, mert az uralkodó szerette volna tudni, pontosan hány alattvalóra is számíthat a háborúk kapcsán. A földesurak ugyanis a toborzás idején inkább a gyengébbeket és a nélkülözhetőbb férfiakat küldték hadba, otthon tartva az erőseket és munkabírókat. Ilyen és ehhez hasonló érdekességek derülnek ki a Harvardon végzett Deirdre Mask művéből. A Címek könyve „több szempontból (történelem, politika, bőrszín és egzisztencia), valamint a különféle tudományok, például az orvoslás és a neurológia oldaláról is megvizsgálja a lakcímek kérdését ebben a rendkívül olvasmányos, történetközpontú és riportszerű műben. Elolvasása után egész más szemmel nézünk majd az utcanevekre”, írtuk róla. Mert ahogy az alcím is mondja: Áruld el, hol laksz, megmondom, ki vagy.
