KÖNYVTERASZ
Ukrajnai béranyák, az első világháború tragikus-komikus előzményei, egy kínai nagygazda földönfutása, a Brexit viszontagságai és a 20. századi művészlét viszontagságai egy nő szemüvegén keresztül – ezt kínálja nekünk az októberi világirdalmi lista. Csupa veretes név, csupa remek könyv.
Igen erős verseny alakult ki a világirodalmi kategória októberi listáján. Kis túlzással két Top 5-ös listát is kitehettünk volna. Hiszen alig-alig maradt le a listáról a japán–német írónő Yoko Tawada három jegesmedve nézőpontjából elmesélt regénye (Egy jegesmedve emlékiratai), amellyel az állatmesék antik gyökerekkel rendelkező műfaját porolta le, és adott neki sajátos, groteszk ízt. De ugyanolyan joggal kért helyet a listán az izlandi író, Jón Kalman Stefánsson új regénye (A mindenséghez mérhető), amely a Booker-díjra is jelölt, két éve már magyarul is megjelent művének (A halaknak nincs lábuk) folytatása: a következő nap története. És ha már a skandináv irodalomnál tartunk, bizony szorítanunk kellett volna egy helyet a dán írónőnek, Sissel-Jo Gazannak, akinek fordulatos regénye (Tintagomba) Aarhusba és a street art világába kalauzol el. Mint ahogy a Nobel-díjas Mo Yan új regénye (Élni és halni végkimerülésig) is befért volna egy szellősebb hónapban a legjobb ötbe.
Az elsőséget nem lehetett elvenni a hatodik regényével (A kutyafuttató) jelentkező Sofi Oksanentől (interjúnkat vele ITT olvashatja), aki megint igen kényes témáról beszél: azokról az ukrán nőkről, akik megélhetés híján kénytelenek a „húspiacon”, az egyre inkább megerősödő meddőségi iparágban eladni a petesejtjeiket, „anyaságukat”. A Helsinkiben és Ukrajnában játszódó regény két szála két igencsak érintett nő történetét mondja el, szikáran, fájdalmasan, valamikor a narancsos forradalom után és az orosz–ukrán háborús konfliktus árnyékában. Remek olvasmány, és a Mikor eltűntek a galambok után megint egy feszes, feszültséggel teli regény.
Egészen más színekkel dolgozik a 2017-ben Goncourt-díjjal jutalmazott regény (Napirend). Regényt mondok, bár a szöveg inkább hasonlít egy nagyobb lélegzetű elbeszélésre vagy csípős esszére. Éric Vuillard a második világháború előtti éveket tárja fel kezdve az 1933-as titkos találkozóval, mikor is a német nagyipar nagyjai a maguk tisztes adományaival kvázi hozzájárultak Hitler győzelméhez a közelgő választáson, majd jön Lord Halifax vadászata és az Anschluss. Fekete komédia lenne mindez, ha nem hagyott volna kitörölhetetlen nyomot az életünkben. A Napirend igen kényes kérdéseket vet fel, s bizony nem könnyű rájuk válaszolni, még ha maga a könyv egyetlen délután alatt el is olvasható.
Igazságtalan, hogy Margaret Atwoodot még mindig az HBO-n nagy sikert befutó sorozattal (A szolgálólány meséje) próbáljuk meg eladni, holott a Macskaszem lassan már a kilencedik magyarul is olvasható regénye csak a Jelenkor gondozásában (egy további a Kossuth kiadónál is megjelent az elmúlt években).
Pedig ez új regény is megéri legalább azt a figyelmet, amit a Gileád Köztársaság ismerős viszonyai váltottak ki az utópia iránt rajongókból.
A magyarul csak most megjelenő regény 1988-ban jelent meg (közvetlenül A szolgálólány meséje után), de már ’65-ben kezdett el dolgozni Elaine Risley, az igen ellentmondásos megítélésű festőnő történetén. A képek lázálomszerű, szívszaggató, sűrű és e világi regénye, ahogy a The New York Times jellemezte a könyvet, ismét a női lét árnyékosabb világába vezet, ezúttal művészként érvényesülni próbáló Risley küzdelmeibe fiatalsága színhelyén, Torontóban.
A negyedik helyen a skót írónő, dráma- és újságíró, Ali Smith regénye (Ősz), amely szintén bekerült a Booker-díj hat döntőse közé 2017-ben. Sok szakíró és fórum úgy tekintett a regényre, mint az elismerés legfőbb várományosára, de a zsűri végül másként döntött. Az Ősz a 101 éves Daniel Gluck és a 32 éves Elisabeth különös kapcsolatáról szól, aki kisgyerekként ismerte meg az egykori dalszerzőt. A gondozóházban tett látogatások mögött Anglia próbál meg kitántorogni a botrányos népszavazás teremtette furcsa helyzetből. Az ízig-vérig mai regény egyszerre lírai meditáció és fájdalmas komédia az egyik legfontosabb brit szerző tollából.
A kínai irodalom képviselője, Jü Hua horgonyzott le a listánk ötödik helyén. Az Élni című regényével lépett ki a kínai irodalom és egyben a világirodalom színpadára. A regényből készült film egy évre rá, 1994-ben már az Arany Pálmáért versengett Cannes-ban. Az azóta klasszikussá érett mű Fu-kajról, a nincstelenné vált egykori földbirtokosról szól, akinek igencsak kijut a történelem viharaiból: megjárja a polgárháború hadszíntereit, majd hazatérve a kommunista hatalom legújabb vívmányai várják. Jü Hua vérbő, sodró regénye a Testvérek (magyarul 2010 óta olvashatjuk) mellett a másik jelentős műve, amelynek segítségével sok mindent megtudhatunk a kulturális forradalom groteszk mindennapjairól.
