Ajándék kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

KÖNYVTERASZ

Minden évben elérkezik az a pillanat, amikor kicsit szeppenten toporgunk a könyvesbolt és a hívogató kínálat kellős közepén, hogy mit is, melyik albumot, regényt vagy ismeretterjesztő könyvet vegyük meg a szeretteinknek. Mi most segítünk utat vágni a dzsungelben és adunk néhány tippet a vásárláshoz. Sorozatunk harmadik részében kamaszoknak és fiatal felnőtteknek válogattunk remek könyveket.

Bár azt valljuk, hogy egy jó regényt sosem képes pótolni annak film- vagy képregényváltozata, ám a jól sikerült adaptáció igenis képes egyenrangú és ugyanannyira érvényes alkotással előrukkolni. Tavaly George Orwell alapművét, az 1984-et rajzolta meg a brazíliai születésű illusztrátor, Fido Nesti (itt olvashat róla bővebben), idén pedig egy újabb klasszikussal bővülhet a gyűjtemény: Kurt Vonnegut kiváló háborúellenes szatíráját és sci-fijét a spanyol Albert Monteys fordította le a rajzok nyelvére Az ötös számú vágóhídat, amely most képregényben is a gyűjtők büszkesége lehet. Ryan North íróval közösen kiváló munkát végeztek (itt nézheti meg).

A második világháború nyomasztó színeit jól ellensúlyozzák az amerikai mindennapok harsányabb árnyalatai, az idegen bolygón, a Tralfamadoron megélt steril boldogságot pedig a lila élénksége. A képregényverzió megőrizte a regény komorságát és frivol humorát, összetettségét és sokszínűségét, sőt ügyesen szőtte bele annak keletkezéstörténetét is. A fantáziadús verzió számos vizuális megoldással és szerkesztői ötlettel (például Billy Pilgrim életútja jól tükrözi a tralfamadoriak sajátos időszemléletét) frissíti fel Vonnegut társadalomkritikáját. Még azoknak is meghozza a kedvét az olvasásához, akik korábban finnyásan pakolták el jó mélyre a szülők rajongott klasszikusát.

Ha egy alig hetvenéves történet iránt nehéz felkelteni egy kamasz figyelmét, akkor mit tegyünk azzal a históriával, amely 2800 évvel ezelőtti eseményeket mesél el. Szerencsére itt van nekünk az angol komikus és színész, Stephen Fry, aki még tudja, milyen volt unatkozni a sótlan irodalomórákon. Fogta hát a trójai háború történetét, lehántotta róla mindazt, amit Homérosz költői látomása rápakolt, és egy olyan eleven sztorit varázsolt belőle (megőrizve annak minden erényét), hogy a könnyünk is kicsordul az epés humortól (itt olvashat róla bővebben). Az ő tálalásában Trója egyszerre fantasy és bűnregény, kaland és időutazás, na meg persze az irónia féktelen áradása. A megértést bőséges jegyzetanyag, térkép és idővonal segíti, a kötet végén külön bemutatja a történet valamennyi isteni és halandó szereplőjét. Bár nem győzi hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem gáz, ha képtelen vagyunk megjegyezni az összes nevet, helyszínt és családi összefonódást.

Fry már a görög mítoszok (Mítosz) és a halhatatlan hősök kalandjait (Héroszok – bővebben itt olvashat róla) is nagy kedvvel és jellegzetes angol humorral mesélte újra, a Trójával tehetjük teljessé a hiányzó ókori műveltségünket. Az ő előadásmódjában gyorsan megértjük, hogy miért nevezi az eseményeket „A nagy történet”-nek, és miért lett Homérosz műve minden regény ősapja. Ugyanakkor arra is gondot fordít, hogy bemutassa, a történet mely elemei mitologikusak, és melyek épültek történelmi valóságra. Aki ebből nem hozza ki kettesre az ókori görög irodalmat, az tényleg megérdemli.

A mítoszok és klasszikus regények megszerettetésének nehézsége szinte eltörpül amellett, amikor szexuális felvilágosítást kell tartanunk a felületességet és nem őszinte hangnemet azonnal kiszúró csemetéinknek. Akik ugyan már kapiskálnak valamit az egészből, de messze nem tudnak még eleget. És ezernyi kérdésük van! Magukkal, a testükkel és lelkükkel, a nemi identitásukkal kapcsolatban, vagy csak arról, hogy mikor is kellene először megcsókolni valakit a randin. Egyáltalán: mitől jó egy randi, mikor gyanakodjunk arra, ha egy kapcsolat rossz, és hogyan illik szakítani, ha már nincs más lehetőség (itt olvashat róla bővebben).

A Netflix sorozatának sikerén felbuzdulva, immár könyv alakban is kézbe vehetjük mindazt, amit a Szexoktatás három évada érintett. Illetve még annál is többet. A legjobb ebben a könyvben, hogy kamaszok beszélnek kamaszokhoz, még a közbekotyogó szülők is képesek hasznos tanácsokat adni, vagy mítoszokat eloszlatni (például hogy csak akkor jó a szex, ha van a végén orgazmus). A színes és dinamikus kötet minden kényes kérdést érint a szex technikai részletkérdéseitől a nemi és lelki betegségekig, hogy idejében felismerjük őket, és segítséget tudjunk kérni. Az útmutató pedig valóban útmutató: őszinte, nyílt és előítéletmentes tudással lát el minden kíváncsit, a nemi identitás ugyanis jóval összetettebb és kényesebb kérdés, mint ahogy azt sokan szeretnék sugallni. A könyv kiváló lehetőség arra, hogy ne kelljen a virágról virágra szálló méhecskékről dadogjunk az egyre furcsább arcot vágó gyerek előtt.

Nem ciki – és reméljük nem is lesz – viszont a költészet, főként ha az a slam poetry tájáról érkezik hozzánk. Simon Márton egyike a műfaj – a pár percnyi, rögtönzött, ritmusos, „ami a szívemen, a számon” költészet – kiemelkedő alakjainak, úgyhogy mi is nagy érdeklődéssel vártuk a verseit. Új kötete (Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni) persze jóval mívesebb a kicsit karcosabb, az élőbeszéd sajátosságaival dolgozó slam poetrynél, viszont ugyanolyan vérbő és sodró ritmus járja át: „most viszik most viszik / a vulkán / oldalában álló / elromlott / szélturbinához / a cserelapátot / viszik / az idő letört végét”.

Nagyon könnyű megszeretni ezt a sajátos lírát: a kesernyés, de szenvedélytől nem mentes, a frivol, ugyanakkor semmit sem félvállról vevő hangot, ahogy szerelemről, Istenről, hazáról és még sok mindenről elmélkedik félhangosan (itt olvashat róla bővebben). Mintha csak a konyhában ülne egy nagyon hangos buli kellős közepén, ahol valahogy mégis csend van körülötte. „Intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis”, írta a kötetről Dunajcsik Mátyás. Az év egyik legfiatalosabb verseskötete időtlen érvényességgel szólítja meg a magyar költészet friss és rutinos rajongóit.

Nicolas Mathieu regénye kamaszokról szól ugyan, de inkább már fiatal felnőtteknek. A franciaországi rozsdaövezetben, közel a luxemburgi határhoz, de messze az igazán komoly lehetőségektől egy kisvárosban ismerkedünk meg három tizenéves kamasszal. A jómódú szülők lányával, Stéphanie-vel, a se ide, se oda nem tartozó Anthonyval, és az arab lakótelep kellős közepén élő, a bűnözői léttel kacérkodó Hacine-nal. Négy nyár a kilencvenes években, szerelmek és csalódások, zsákutcák és furcsa kanyarok, az első munkahelyek és az érettségi, miközben dübörög a Nirvana, a Gun’s N’ Roses, és végre a világbajnoki cím közelébe jut a sokszínű francia válogatott (meg is nyeri). Ám ettől az élet még marad a maga medrében (csak a sörből fogy sokkal több).

A kamaszok nyelvét remekül visszaadó regény okosan és józanul beszél a fiatalok előtt álló lehetőségekről, az áthidalhatatlan társadalmi különbségekről, amellyel kivétel nélkül meg kell birkózniuk, és a vágyról, amely ide-oda dobálja az élet küszöbére érkező fiatalokat (itt olvashat róla bővebben). Egy motor ellopása indítja el a végzetes események lavináját, és egy másik motor kölcsönvételéig követjük a nyolc év történetét, a kamaszszerelem hullámait és völgyeit. Mathieu Goncourt-díjas regénye remek körkép a kilencvenes évek fiataljairól, a világ gyors átalakulásáról, maradókról és menekülőkről. A Gyermekeik is utánuk egy lebilincselő regény, mert úgy lesz drámai, hogy szinte semmit sem tupíroz túl, megmarad hétköznapi történetnek.